Leírás
Mizudashi sencha 80 gr

Mizudashi sencha 80 gr
kétféle hideg tea készítési mód létezik. Az egyik a hideg vízzel felöntött és hodegben tárolt mizudashi 水出し (cold brews) a másik a jégkocka olvadásával felöntött kōridashi 氷出し.
Mizudashi, azaz hideg vízzel elkészíthető sencha. Annak idején, amikor tudatlanul a kezembe került meleg vízzel készítettem el és csak kerekedett a szemem, amikor 12 felöntést tudtam belőle kicsikarni, ráadásul finom is volt nagyon. De ezt a teát nem így kell elkészíteni. Kell hozzá először is lustaság és 30 fokos meleg, ez a kettő gyakran együttjár. A lustaságból már egyenesen következik a víz melegítésének elhagyása, de jobb, ha hűtött vizet használunk. Ezután már csak egy nagy kancsóra van szükségünk, bele a filtert és felöntjük, mehet vissza a hűtőbe. Napi szükségletek napi intézése, rendrakásról szó se lehet, mondjuk arrébb tolunk a konyhában pár dolgot, vagy lezuhanyozunk és beroskadunk a TV elé, eltelt kb. 15-20 perc. Teáskanna hűtőből ki, egy csésze a kisasztalra és elkezdjük az ivászatot. Nagy ötlet és nagyon finom tea. Mi képeinken próbáltunk csészében, szépen, többször felöntött változatot bemutatni, de ha ég a szik, akkor elég a szépségből is, jó lesz a nagy literes teáskanna. 1 literes kancsóban 1 filter háromszor önthető fel.
Csészében hideg vízzel felöntögetve kétpercenként újratölthetjük.
A mizudashi ugye nagyon hasonlít a mizusashi szóra, már pedig ez utóbbi a teaszertartás hideg víz (tiszta „utánpótlás víz”) tartója.
★★★★★
Koku Íz ○○○●○○○ sütés
Umami ●○○○○○○ fanyarság
Felnyitás és használat után tartsa lezárva hűtőszekrényben 5-7 Co-on! Teakészítés előtt vegye elő a hűtőszekrényből és várja meg, amíg felveszi környezete hőmérsékletét. Legjobb a vásárlást követő 6-8 hónapban. A csomagoláson látható lejárat a tea friss karakterének megőrzésére vonatkozó gyári ajánlás, minőségét egyebekben két évig megőrzi.
Eszközöket a tea elkészítéséhez japán tea kellék kínálatunkból választhat itt és itt.
További írások és tanulmányok találhatóak a japantea.hu oldalon.






Értékelések
Még nincsenek értékelések.