Angst essen Seele auf

Ma reggel felhívott anyám, azt mondta kapar a torka, gyengének érzi magát és kár, mert szeretett volna még pár dolgot befejezni életében. Nyilván arra gondolt, hogy COVIDos és most azonnal meghal.  Mondtam, hogy most nem tudom meglátogatni, de vigasztalásként elmeséltem neki ezt a történetet.

Démonok és angyalok, horrormesék

Réges régen élt egy Won Hyo nevű szerzetes  Koreában.

Eljutott hozzá a hír, hogy létezik valahol Kínában egy új meditációs módszer, ami segít a belső béke megtalálásában. Ezért hát, barátjával Uisanggal útra kelt Kínába. Már napok óta úton voltak, amikor egyszer, az éjszaka közepén egy hatalmas vihar csapott le rájuk. Szerencséjükre épp a közelben állt egy szentély, ezért behúzódtak oda a vihar elől. Won Hyo fáradtsan telepedett le és nagyon megszomjazott. A szentély homályában a tárgyak között keresgélve talált végül egy ivótököt, és egy víztartót. Merített a vízből, édes volt és frissítő. Kimerülten, de végre biztonságban békésen elaludt. Álmában tündérek játszottak és táncoltak körülötte, a levegő finom illatokkal volt tele és vibrált, mintha Buddha földjén lettek volna.

Másnap reggel még mindig őrjöngő vihar sötétítette el az eget, de ők frissen és kipihenten ébredtek. Ahogy a szakadó esőben csapkodó villámok fényében körülnéztek, úgy tűnt, hogy a szentély, ahol aludtak nem egy szentély volt, hanem egy sírkápolna. Won Hyo zavartan nézte az este ivóedényként használt lopótököt, ami valójában egy emberi koponya volt. A víztartályban is emberi csontok voltak és a víz is meglehetősen állottnak tűnt.

A vihar nem múlt el, maradniuk kellett és a következő éjszakát is a sírkápolnában töltötték. Won Hyo most rejtőző démonokkal álmodott, akik szörnyű zajt csaptak, minden kiszámíthatatlan és félelmetes volt, a levegő pedig fojtogató és bűzös.

  Másnap reggel végre kiderült. Kimerülten, félelemmel és undorral telve ébredtek és gyorsan szedelőzködni kezdtek. A sugárzó napfényben végre igazi valójában tűnt fel a hely, ahol két éjszakát töltöttek. Egy egyszerű menedék volt, tökéletes arra, hogy megvédje őket a vihartól, de csak az ő érzeteik és képzeletük rendezte be először védelmezőnek, másodszor pedig félelmetesnek.

Csak a kis fából készült épület és a vihar volt valós.

Won Hyo leült a menedék mellett és elgondolkodott. Már tudta, hogy nem mennek tovább, nem mennek Kínába, nincs szükségük új módszerekre. A nem tudásról szerzett bizonyossággal végre megérkezett önmagához.

Így van ez: ha veszély van, menedéket keresünk, mindegy, milyen egyszerű. Természetesen nem szabad alábecsülnünk a veszélyt, figyelnünk és tanulnunk kell. De a démonokat és tündéreket csak a tudatunk festi képzeletünk egére. Nem valóságosak. Nincs dolgunk velük. Won Hyo később híres filozófussá vált, több könyvet is írt. Ha nem tért volna be a menedékbe, talán nem éli túl azt a viharos éjszakát. De ezen nincs mit ünnepelnie, ugyanúgy ahogy félnie sem kell többé.  

Won Hyo (617 –  686) a koreai ún. szinkretikus buddhizmus egyik legfontosabb gondolkodója, író, filozófus, kommentátor.  Számos munkája közül a Mahāyāna Mahāparinirvāṇa Szūtrához és a  mahájána hit felébredéséhez írt hermeneutikai kommentárjai egész Ázsiában nagy hatással voltak a későbbi gondolkodókra.