A tea neve: cha

A tea és a tea szó szülőhazája Kína. Ez azt jelenti, hogy a világ összes nyelvén kínai eredetű szóval jelöljük a teát. De hogy jelölték maguk a kínaiak?

Először is: a fenti, mindenhol alapérvényűnek tekintett kijelentés így nem igaz. A teát és a nevét sem a kínaiak találták fel. A tea kultúra később világszerte elterjedt alapjait, a teával való civil foglalatosság alapjait találta fel a Tang dinasztiabeli kulturális elit. A teát, annak „termesztését”, feldolgozását minden bizonnyal a mai Yunnan, Myanmar, Laosz határvidékén élő törzsi kultúrák találták fel, közülük ma a b’lang népcsoport tagjai ismertek.

A Blang emberek (布朗族 Bùlǎngzú) vagy thai nyelven Plang  ปลัง a mai Kína 56 autonóm etnikai csoportjának egyike.

A Blang nyelv az ausztálázsiai nyelvcsalád Palaungi ágához tartozik ezen belül a Waic alcsoporthoz, ami a Blang mellett a Wa és Lawa emberek nyelvének ad otthont. Valamennyi kínait is beszélnek, de semmilyen körülmények között sem tekinthetjük kínainak őket. Kétfajta írásrendszer alakult ki náluk mindkettő a latin ábécén alapul, a Totham Xishuangbannában és a Tolek Dehongban és Lincangban.

Eredetük

Etnográfusok szerint a Blang emberek egy ősi törzs, a „Pu” (濮) leszármazottai, akik a Lancang folyó völgyében éltek emberemlékezet óta. A kínai hagyomány ezeket a népcsoportokat is a Bǎipú (百濮, közé sorolta). Thaiföldre csaka hetvenes években érkeztek a béke, biztonság és jobb munkalehetőség reményében.

A blang emberek szorgosan rágcsálják a bétel diót, mert a fekete fogak szépnek számítanak.

A színesen öltöző blangok törzsüket tetováltatják, a hölgyek felső ruházata, a férfiak nadrágja fekete, és szokásosan turbánt hordanak.

A két emeletes blang házak bambuszból készülnek és egyik emeletét az aprójószág és a raktár foglalja el, a másikon az emberek lakhelye található.

A Bulang emberek a ma ismert legrégebbi teatermesztő kultúrával rendelkező népcsoport. Az ökológiai fatársulásokat fenntartó teakultúrájukról és a tea köré épülő rituáléikról emitt írtunk.

A tea neve: c’ha

Lu’ Yu előtti forrásokban a tea több, különféle megjelöléssel fordul elő. Ez nyilvánvaló bizonytalanságot okoz azzal kapcsolatban, hogy valóban teáról, vagy teaként használt növényről, esetleg tea, mint gyógynövényként használt növényről van-e szó — vagy mindháromról. Nos, a válasz az, hogy minden esetben teaként használt növény(ek)ről van szó, melyek gyakran jelöléseiken keresztül kiegészítik egymást, hivatkoznak egymásra. Hogy lehetséges ez?

T’u

A korai t’u karakter  például minden valószínűség szerint, ahogy teát jelentett, úgy jelölt más fontos, nagy gazdasági értékkel bíró növényeket is, például, szénát, szittyót, disznóparajt, káposztát. A dalok könyve az I.e. VI században így ír: „van aki azt mondja a t’u keserű; pedig édes az, mint a pásztortáska”I. e. 50-ben Wang Piu azt írja, hogy Szecsuánban T’u-t vásárolt. Négy évszázaddal később Ai Ti’ császár apja Wang Mang nagy t’u ivó volt. „az illatos t’u a hatodik érzékké emeli az ízlelést, s elterjed az egész császárságban” — Ifjabb Chang Meng

Biztos botanikai ismeretek híján másik általános haszonnövény-jelölés volt a Kia, amit szintén használtak a tea megnevezésére is. A Kia K’u t’u  (a keserű t’u) az első számú teaféle medicina volt, rendkívül keserű öntetet adó, kis bokorban növő, örökzöld növény. A Shu (Szecsuáni) emberek K’u t’u-nak hívták, nem azonos a mai átiratban Ku-ding-cha-nak nevezett első számú nem-teával. Máshol ugyanez a jelölés chuen-ként szerepel.Néhány yunnani forrásban a tea Kú jelöléssel tűnik fel, ahol öreg fáról szedett termést jelentett.  Szintén yunnani és máig fennmaradt a Ming ideogrammja , ami már kifejezetten a tea megnevezésére szolgált, valószínűleg shimaoi eredettel. Az ismert Shen Nung féle legendáról tudósító iratokban a teát a ming írásjelével jelölték. Míng azt jelenti rügyező, kifakadó növény, lágy fiatal levelekkel.A Han dinasztiában következik be a váltás. Az addig T’u Ling (tea hegyek) névvel jelölt ősi teatermő vidéket (a mai Hunan tartomány) Ch’a Lingként kezdik nevezni.

780-ban Lu Yu Cha Chingje pedig már egységesen chaként említi a teát és részletes magyarázattal szolgál. A t’uból elvész egy gyök és válik a teának és csakis annak a jelentésévé, kiejtése chá. (Ebben a fejezetben voltaképpen semmiféle újdonságot nem találtunk fel, nem előzte meg a cikk megszületését hosszú kutatómunka, egyszerűen csak a Teakönyvet, Lu Yu könyvét olvasgattuk, ahol minden, ami az i. sz. VIII. századig a teával kapcsolatosan megtörtént, le van írva.) Lu Yu a következőképp igazít el minket, mintegy összefoglalva az addigi fejlődés lépcsőfokait:Az eredet: „ 其 字 ： 或 從 草 ， 或 從 木， 或 草 木 並 。” „qí zì : huò cóng cǎo, huò cóng mù, huò cǎo mù bìng.” A (tea) jele (茶 chá) valószínűleg a fű/gyógynövény jeléből ered (a Wénzì yīnyì 文字音義 szerint i. sz. 736), – vagy a fából (梌 tú) (a Běncǎojīng 本草經 szerint), vagy a kettő kombinációjából (A ’fű’ gyökkel a châ írásjegyet alkotják, így szerepel az „Írásjegyek kiejtése és jelentése a Kaj-yuan korban” című munkában (Kaiyuan wenzi yinyi). A ’fa’ gyökkel a jiâ írásjegyet alkotják, ez tűnik fel a Füvészkönyvben (Bencao). A ’fű’ és a ’fa’ gyök együtt alkotják a tu írásjegyet, ez szerepel az Erya-ban.)

A következő elnevezései léteznek: châ, jiâ, shé, ming és chuân.

(Zhou herceg) azt mondja: „A jiâ a kútú, azaz a keserű tea.” Jang hivatalnok ellenben azt mondja: „Sechuan tartomány délnyugati részének lakói shé-nek hívják a châ-t.” Kuo hivatalnok azt mondja: „Ha korán szüretelik, akkor châ-nak hívják, ha későn szedik, ming-nek nevezik, de olykor chuân-nak is mondják.”

A Lu Jü után következő időszakban a tea elnevezése egységes lett, úgy, hogy a később Fujianban tovább használt tu írásjegyéből egy vonalat elhagytak és azt cha névvel jelölték. (A növény, ami 88 naponta hoz termést; a növény, ami összeköti embert, eget és földet. A Shanxi Tartományi Múzeumban a Caotang templomban őriznek két dokumentumot a Tang dinasztia végéről, amelyekben az eredeti „tu” bejegyzéseket egyenként áthúzták és a „cha” írásjelével helyettesítették. A cha fenti ideogrammjának értelmezésére számos eldönthetetlennek tűnő értelmezés született.Abban mindenki megegyezik, hogy a „tető” fölött látható jel  rügyező növény a ché , megduplázódott formában  căo, azaz fű, népszerűbb nevén bambuszgyök révén, az egész ideogramm a növény, mint általános haszonnövény fonetikailag módosult jelentése. Egyes (tegyük hozzá) japán értelmezések szerint a tető  a bá, az elválasztás ideogrammja, ami 8-at jelent. Alatta a , shi a négy égtájt és a középpontot egy egységként értelmezi és tízet jelent.A bához közel (vagyis az alá) rajzolva a két vesszővel kiegészítve azt jelenti: 88. Ebben az értelmezésben a chá ideogramm azt a növényt jelöli, ami 88 naponta rügyezik, ad termést, ami a tea esetében tulajdonképpen igaz is, mint ahogy erősítheti ezt az interpretációt az is, hogy több növény jelölése szintén a fenti logika szerint épült fel a kora középkori Kínában. Tehát fent ábrázolták a fű, vagy oldalt a fa ideogrammját a mellette, vagy alatta felépülő jelek pedig számokként voltak értelmezhetőek. Néhány teória ebben a matematikai műveletben 2x 10-ként értelmezi a ché, a bambuszgyök, azaz a növény jelét, s szerintük így összesen 108-at kapnánk, ami viszont hosszú idő, másrészt a két stilizált kereszt a tető felett egészen újkeletű írásmód.A másik, kissé talán romantikus tartalmú értelmezés szerint a bambuszgyök, azaz a növény jele alatt az ember jelét látjuk, alatta pedig a fa látható. Fű+ember+fa