Elkészítéséhez használjon 100 Co-os lágy, tisztított vizet, melynek összes ásványianyag tartalma nem haladja meg az 50 mg/litert, előmelegített, kis űrtartalmú (150-250 ml) teáskészletet és egy teáskanálnyi, 7 gramm teát.
Egy rövid, pillanatnyi felöntés után, amit nem iszik meg, készítsen eleinte fél perces, majd egyre hosszabb és egyre forróbb felöntéseket.
Eszközöket a tea elkészítéséhez tea kellékek kínálatunkból választhat.
Ennek a válltozatnak a neve Wang Zhong Wang
A teák ízesítésének ősrégi a hagyománya és ha visszalapozunk ebben a történetben, azonnal feltűnik, hogy önmagáért, vagyis csupán az ízért (ahogy az a mai nyugati elgondolás szerint történik) szinte sosem ízesítették a teát. Az íz a teán mindig funkcionális volt, a funkció pedig maga az életerő, az egészség. Kezdődött a Tang dinasztia őrölt és forró vízben elkevert gyömbérrel ízesített teájával, aztán mellékerült a fahéj, hamar találkozott a tea a jázminnal, a krizantémmal, a lótusszal és a licsivel, de minden társ önmagában is megtalálható a fantasztikusan gazdag és hermetikus kínai orvoslás könyveiben. A gyógynövényként való alkalmazás mindegyikük esetében véd, vagy élettel telít, vagy mindkettőt teszi egyszerre. Ilyen, a tudomány által soha semmilyen formában meg nem erősített tulajdonságokkal ruházza fel a népi hagyomány a ginszenget (rénshēn, ember gyökér), mert vitalizál, növeli a válaszadó képességet, csökkenti a reakcióidőt, növeli a libidót (!). A kínai orvoslás szerint tilos más fertőzést gátló szerekkel együttszedni, mert egymást erősítő hatásuk akár végzetes is lehet. A ginszeng tipikusan yang tulajdonságokkal bír, teával társítva már majdnem robbantószer, ezért nem feltétlenül azoknak a nagyiknak tanácsolható tea, akik egyébként, rendszeres időközönként gurítanak le egyet-egyet Dr. Chen ginszengampulláiból. A ginszenggel ízesített teáknak egy alapvetően fontos tulajdonságuk van; jó minőségű ginszengből kell készülniük. A piac bőven kínál olyan teákat, amikben a ginszenget más, olcsóbb ízfokozókkal és édesítőszerekkel helyettesítik, legtöbbször édesgyökérrel. Ez könnyen felismerhető onnan, hogy a teáról gyorsan leoldódik a sütött por és nagyon édes. A kiváló minőségű ginszeng lassan, a harmadik felöntésre kezdi igazán megmutatni magát és visszafogott édessége mellett enyhén savanykás, könnyed, mentás, frissítő.
Fehér ginszeng |
|
Tea, mint Pompei
Ginszengbékák, teahínár Elmosás után, ginszenggel átitatott tea lapul a csészében
Középen az eredeti, balra két, jobbra négy felöntés után. látszanak a még megmaradt ginszengporszemek |
Az oolong teákról bővebben itt és itt olvashat, az oolong tea gyártását itt ismerheti meg.
Eszközöket a tea elkészítéséhez tea kellékek kínálatunkból választhat.