Dawid Bowie- A legnagyobb teamester

Kőlámpa, kardtartó, cipő alakú chawan

Valaki itt a teás közösségben David Bowie halálakor azt találta mondani, hogy D.B. a legnagyobb teamester  Furuta Oribe óta.  Úgyis mondhatnánk, hogy ő volt korunk Furuta Oribéje.  Azt hiszem igaza van. Csak ezt így kevesen értik.  Elmagyarázom hát röviden ki volt Furuta Oribe, így talán könnyebben megérthetik azt is, ki volt David Bowie.

 

Furuta Oribe (古田 重然, 1544 -  1615), eredeti nevén Furuta Shigenari (古田 織部) élete egybeesett a japán tea itt már tárgyalt arany korszakával, a legtöbb lexikon teamesterként, nagyúrként említi, akiről egy kis olvasás után az is kiderül, hogy ő maga talán nem is értett annyira a teához. Akkor mitől ez a hírnév, a róla elnevezett, de általa sosem gyakorolt Oribe kerámia, kert és teaház tervezés, (sőt létezik egy róla elnevezett kőlámpa stílus is, az  oribe dourou　織部灯籠)?

Age of empires II.

Egymásnak ellentmondó források szerint Oribe apja a Japánt később egyesítő parasztból lett hadvezér Hideyoshi osztagában szolgált amolyan kulturális vezetőként, az viszont bizonyos, hogy maga Oribe 1578-ban már az egymással szembenálló nagyúri központokat letörő és Japánt az egyesülés felé vezető Nobunaga szolgálatában aprította miszlikbe az engedetlen nagyurakat. Olyan klasszikus japán szamurájfilmekbe illő jelentekre gondoljunk, mint amikor Nobunaga elrendeli Oribének, hogy győzze meg Kiyoshige tábornokot (aki nem mellesleg Oribe fogadott fia), hogy árulja el gazdáját Murashige nagyurat, és törjék le annak ellenállását, mindezt persze vagy  - vagy = a halál választásának a terhe mellett. Ez a korszak a folyamatos vagy-vagy döntések ideje volt. Ekkor kerülhetett kapcsolatba Oribe a későbbi nagyvezér Hideyoshival, aki akkor még Nobunaga egyik hű szolgája volt.

A kor fordulópontját a Honnoji incidens jelentette, amikor a Honnoji Templomban pihenő Nobunagát és csapatát saját kapitánya Mitsuhide támadta meg és koncolta fel, amiért alig 10 napon belül a helyzetet teljes mértékben felismerő és a maga javára fordító Hideyoshi a Yamazaki csatában állt bosszút.  

 

   Oribe ebben a csatában múlhatatlan érdemeket szerzett, a csata pedig szerepel olyan alapművekben, mint az Age of Empires II, vagy a Shogun ninjája c. film, benne Sonny Chibaával  (aka Hattori hanzo  Kill Bill) .  Furuta Oribe ettől kezdve valóban nagyhatalmú, gazdag ember volt és tulajdonképpen csak ekkor került kapcsolatba a teával, kezdett levelezni, majd közelebbi ismeretséget kötni Rikyuval, akiről részletesen itt írunk. Ugyanannak az évnek a novemberében, majd két hónappal később újra, Yamazakiban, a csata színhelyén teaszertartást rendeztek Hideyoshi, a most már korlátlan hatalmú nagyúr és gyakorlatilag az összes lényeges akkortájt működő teamester, tea ember részvételével.  Mostmár ott volt közöttük Oribe is. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ezek az események nem mentek túl egy mai facebook esemény, vagy fesztivál jelentőségén, azoknak tudni kell, hogy a magánéletet, benne a  teával való foglalatosságot teljes egészében a nagyúr engedélyei szabályozták, közember nem ihatott teát és teamesterként egy nagyúr udvarában dolgozni olyasmi volt, mint egy mai kultúrminiszteri tiszt. A kulturális osztály ebben a tekintetben nem játszik, csak gyáva rabszolgák serege.  Pár hónappal később Rikyu egy levélben köszöni meg egy barátnak a küldött különlegesen finom minőségű teát, amit Oribével fog kipróbálni.  A korból fennmaradt egy a megtartott teaszertartásokat nyilvántartó regiszter és egy szubjektív teanapló is, mindkettő sűrűn említi Oribe nevét, mint aki részt vett ezeken a teás alkalmakon.

Nincsenek szabályok

Rikyu és Oribe között szoros, a mester-tanítvány kapcsolaton túlmutató barátság alakult ki, ami azért is lényeges, mert Oribe nem szerepel a hivatalos Rikyu tanítványok között. Mégis biztos, hogy a tea alapjait személyesen Rikyu tanította meg neki és többször közvetett, vagy közvetlen elismerő utalást találunk Oribe rendkívüli művészi és szintetizáló képességére.

Oribe később több jegyzetet is írt a chanoyu etikettjéről, ilyen az Oribe densho, vagy az Oribe Hiakko-jo (Oribe 100 megjegyzése), tulajdonképpen ezek árulkodnak sok olyan finom újításról, amiket ő vezetett be a teakészítésbe, és amit ma is mindannyian használunk.

Oribe annak ellenére, hogy jelentős befolyással és politikai hatalommal is rendelkező gazdag ember volt, rendkívüli esztétikai értékkel rendelkező excentrikus személyiség volt. A merev etikettel kicentizett társadalomban és teaszertartásban ő volt a finom részletek, a szabad inspiráció és transzcendens tájépítésze:

 

„Nincsenek szabályok – mondja egy helyen. Amikor kiválasztod az eszközöket, amiket használni szeretnél, a döntő tényező az, hogy mennyire egészítik és egyensúlyozzák ki egymást.”

 

 

Rikyu és Oribe kapcsolata kb. 10 évig tartott. 1591 második havában, amikor az ismert körülményeket követően Hideyoshi elrendelte Rikyu öngyilkosságát Oribe és Hosokawa Sansai kísérték el Rikyut a Yodo folyó partján álló csónakhoz, ami képletesen és a gyakorlatban is a halálhoz vezető útjára vitte. Már ez a tett is egyfajta kiállás és tiltakozás volt, ami jóval túlmutatott személyes hatalmán. Rikyu halála után két évvel a nagy chanoyu kor szinte minden korábbi teamestere eltávozott az élők sorából. Hideyoshi egy sor tanítványt amolyan kulturális tanácsnokot nevezett ki utódként, de már nem tea embereknek, hanem csak történet mesélőknek (otogi-shu) hívták őket. Ez már egy új korszak volt, a japán tea útja klasszikus tea mesterei után beköszöntött a szamuráj tea mesterek kora.  A Rikyu utódok mind vagyonvesztés mellett éltek illegalitásban. Pár éven belül Hideyoshi egyeduralmát felváltotta a sógunátus hosszan tartó békekora (1600–1868) és ebben az új világban, mint egyszerre tapasztalt teamester és harcos lett Furuta Oribe a Tokugawa klán és egyúttal Japán legnagyobb hírű és reputációjú tea nagymestere.

Protest tea

1599 kora tavaszán Oribe, körülbelül harminc szamuráj tea mesterrel és kísérőikkel a mai Nara területén fekvő Yoshinoba ment, hogy megcsodálja a cseresznyevirágzást. A kíséretben volt Kobori Enshu sok olyan kert tervezője, ami a mai napig látogatnak a Japánba utazó turisták, esztéták, lakk-, és kerámiamesterek, kereskedők. A csapat meglátogatta a Todaiji templomot, ahol majd egy napot töltöttek a szerzetesek között, másnap Hatsuséban egy helyi szamuráj adott nekik bankettet, amin Oribe dobolt Enshu pedig táncolt rá. Yoshinóban a cseresznyefák között felállítottak egy hordozható teapavilont és kiállítottak egy táblát, amin a Rikyo Mokon felirat volt  (Rikyu értelmetlen áldozata), ami egyértelmű célzás volt Rikyu halálára. Ez az aktus nem egyszerűen ellenzéki, hanem életveszélyes, demonstratív teaszertartás volt, amin a kor leglényegesebb tea emberei a tiltás ellenére szabadon, saját akaratukból tüntetve emlékeztek a mesterükre.

A nagymesterré avanzsált Oribe folyamatosan utalt művében Rikyura, több teaszertartásán használta képként Rikyu egy levelét, amiben Rikyu arról ír, hogy sírva hagyja el barátját és a könnycsepp nevű chashakut ajánddékozza neki.  Ilyen érzelmes emberek voltak ezek a teamesterek.

A tudatlan teamester

Mielőtt hasra esnénk a hírnevünkben érdemes megemlíteni, hogy sok forrás árulkodik arról, hogy Oribe meglehetősen tudatlan volt a teaszertartás gyakorlatát illetően. Az ember, aki könyvet írt az etikettről, jónéhány esetben bizonyította be a gyakorlatban, hogy fogalma sincs róla, éppen mit kell tennie, mi a következő lépés. Van olyan történet, ami arról szól, hogy minden szokásnak és etikettnek fittyet hányva kívánt a teakészítés közben megszemlélni eszközöket, dolgokat, a nagy igyekezetben pedig elhasalt, vagy éppen beütötte a fejét, stb.

 

  Lehetnek ezek persze a befolyást és hírnevet utólag korrigálni igyekvő tudósítások, de abban minden korabeli hírforrás egyetértett, hogy Oribe nem érte el a nagy mesterek színvonalát, az utána jövők pedig még rosszabbak voltak. Más beszámolók szerint viszont az Oribe által szervezett és tartott tea események természetes és nagyon harmonikus atmoszférájúak voltak. Oribe hírnevét elsősorban stílusa, művészi érzéke alapozta meg, a kortársak és az utókor is gyakran hivatkoznak rá egy-egy teatárgy esztétikai értékének meghatározásakor, más szóval történeti értékét nem az jelentette, hogy tudott-e, vagy hogyan tudott teát készíteni, milyen hatalmat ért el, hanem milyen esztétikai tudást hagyott ránk.

Cipős tea cipőskanál nelkül 

Egy korabeli teanapló szerint 1599. február 28-én tartották a Fushimi rezidencián azt a teaszertartást, ahol először használt egy nagyon szabálytalan formájú ún. hizumi chawant, ami a  beszámolók szerint meglehetősen elvonta a figyelmet a teaszertartásról. Ezt a „kutsugata” (cipő, de mondhatnánk azt is, hogy cipó alakú) chawant nem Oribe találta fel, a szabálytalan, (yugami) stílusú csészék már azelőtt is használatban voltak. A nagy különbség a két stílus között, hogy a yugami vétlen, véletlenül szabálytalan, míg az Oribe féle csészéknél a szabálytalanság már dizájn elem volt.

Ma az ő nevét viseli az Oribe kerámia, ami 1600 és 1630 között a Mino kerámia 美濃 műhelyeinek innovációjaként keletkezett a forma szabálytalansága és az egymásnak felesselő mázak kontrasztja jellemzi naif, népi-iparművész jellegű mintákkal. A legtöbb darab vastartalmű festékkel mázalt réztartalmú, zöld és kék mázzal tarkítva.

 

Az Oribe kerámia változatai

•  sou-oribe 総織部 (teljesen zöld mázzal fedett), 

• ao-oribe 青織部 (részben zöld mázzal fedett), 

• e-oribe 絵織部 (vastartalmű mázzal festett és dekorált), 

• aka-oribe 赤織部 (vörös és fehér agyagra felépített máz), 

• shino-oribe 志野織部 (e-shino 絵志野, és oribe technikák keveréke) 
• kuro-oribe 黒織部 (fekete máz).

 

Az Oribe kerámia és Furuta Oribe kapcsolata egyébként tisztázatlan, annyi biztos, hogy ő maga Mino területén született és gyakran hazalátogatott ezért vélhetően szoross kapcsolata volt a műhelyekkel. Emitt egy oribe chawan készítése látható.

 

Két teaházról van tudomásunk, amit Oribe tervezett; az egyik egy 3 ¾ tatami méretű szalmával  fedett teaház, amit Bokakuannak nevezett el (a megvilágosodásra törekvők kunyhója), a másik egy formális shoin teaház, amit az „áradó illatok házikójának” hívtak. Mindkettő bájos, sokablakú, fényes építmény volt, kis tornáccal. Egy sor eredeti, humoros építészeti ötlet fűződik a nevéhez, a kardtartótól, a pihenő lócáig.

 

   Oribe szerepe a chanoyuban tehát egyrészt összegző, másrészt innovatív volt, sok, apró részletében zseniális ötlettel. A békeidőkben egyre merevebbé váló harcos szamuráj tea korában, amikor az arisztokrata ízlést keverték a katonák és a zen merevségével, Oribe ötletei jelentették a bájt, az evilágit és a transzcendenst összekötő, kecses részletet.  Oribe csakúgy mint a többi nagy őt megelőző teamester olyan szintetizáló igényű és ízlésű esztéta volt, aki a mai divatpápákhoz hasonlóan képes volt az univerzálist a világi aktualitásában feloldani.

 

Foglalkozási ártalom

A halálát megelőző években Oribe a sógun fiának tanára volt. 1615-ben egy leleplezett összeesküvésben való részvétele miatt elrendelték öngyilkosságát, amire július 6-án került sor.

 

Az összeesküvés résztvevői, akiknek vezetője egy Oribe tanítvány volt, fel akarták gyújtani a kiotói Nijo kastélyt és az ott tartózkodó Tokugawa klán tagjait. Az ítélet szerint, függetlenül attól, hogy ő maga tevékenyen részt vett-e, vagy sem a merényletkísérletben az esztétának mennie kellett.

 

Nehezen hihető, hogy a nagy hírnevű teamester ilyen kilátástalan és piti merényletbe keveredett volna, sokkal inkább az udvari intrikák eredménye lehetett az eltávolítása, ráadásul kísértetiesen hasonlít a Rikyu halálához vezető eseményekhez.

Oribe, akárcsak Rikyu, öntörvényű és határozott ember volt, aki ragaszkodott meggyőződéseihez, amiket akár a hatalommal szemben és élete árán is fenntartott.