A Tea Útja Teaház
A teaház mítoszának alapja a "kimegyünk tavasszal és behozzuk" volt és ez az erős sztereotípia működött is
A Tea Útja Teaház (Budapest)
 |
| A magyarországi teázás történetét már részben megírták, (vö S. Nagy Anikó, a tea kultúrtörténete), de ha pontosabban akarunk fogalmazni, amit megírtak, az inkább a nem-tea történelme volt. Az úgynevezett nosztalgikus kávéházi kultúra idézőjelében létezett teaművelés a bécsi, párizsi teaházakból vett - vehetett példát. Ha igazi teákat kerestünk abban előttünk járt még Ungvár is. Magyarország történelme során, bár nem szabad akaratából, de a szocalizmussal került a legközelebb a teához. A szovjet-orosz teamúlt hatására nagy tömegek ápolnak ma is jó emlékeket az ABC áruházak, fekete, vörös, sárga címkés Konzumex teáival. Istenkáromlásnak tűnhet, pedig azok a teák jóval magasabb színvonalon tanították teázni az embereket, mint a mai áruházi dobozok tartalma. A rendszerváltás után sokan próbálták a Stephansdom oldalában megbújó Haas&Haas teaboltban szerzett élményeiket (WEISSER TEE HIMBEER-INGWER mit exotischen Aromen) otthoni talajra ültetni, néhány teaboltocska ezek közül még ma is él. A lényeges fordulatot egy holland származású pénzügyi elemző, Eric Aal hozta, amikor 1996-ban a mai 1000Tea helyén és elődjeként létrehozta az itthoni viszonyokhoz képest valószínűtlenül ható teaboltját. 1996-ban még sötétebbek voltak az utcák, virágzott a gagyi, KGST-piacra jártak az emberek, emlékszem például éppen akkor történt, hogy K. Sanyi telehordta a lakását mindenféle kacattal, pulóverekkel és számítónak kinéző gépekkel és a beszerzési ár alatt kínálva próbált betörni a piacra, míg meg nem zavarodott és felesége ki nem dobta az utcára. A teabolt sem volt bombaüzlet, de a boltocska megmaradt, Eric Aal néhány cikke a Borbarát lapjain pedig a hazai teairodalomban jelentett új fejezetet. (a cikkek elovashatóak a Borbarát archívumában, az üzletnyitás körülményei pedig itt : http://zeus.bke.hu/oktatas/strategia/files/Teahaz.pdf. Két évre rá már szárnyalt a gazdaság, a gagyi és a vendéglátóipari tőke pedig ezoterikus "teázókban" egyesült, nagy üzleti sikerrel. |
 |
| 2000 telén a jogi karral szemben nyíló, a Károlyi-kertet végigkísérő utcában kezdte meg működését a részben orosz gyökerekből fogant Tea útja Teaház. Az első tél az éhezéssel telt, majd lassan formálódott a vendégkör. Az ilyenkor szokásos díszletekkel, étteremszínházzal szemben a Tea útja egyszerű, puritán, vagy talán éppen szegényes volt. Halványzölden maradtak a falak, sötétzöld zománcfesték a toilette legrosszabb időket idéző ajtaján. Nagy fogadópult jobbra, kiállítószekrény balra és a személyzet saját teázóasztala középen (Legtöbbször ide szűkült a forgalom, ez volt a teaház epicentruma). Bent egy nagyobb szoba, kis asztalokkal, körülöttük bambusz puffokkal, akvárium, ennyi. A díszletet inkább a kiállított tárgyak és néhány falikép jelentette. Fent az emeleten bennfentesek, barátok iszogathattak. |
 |
| A tealap felvonultatta az összes fontos kínai és tajvani teát, az árak abban az időben elképesztően magasak voltak. Más tea, enni, innivaló nem volt. Így ment ez hat évig. A teaház mítoszának alapja a "kimegyünk tavasszal és behozzuk" volt és ez az erős szteereotípia működött is. A teák eladási ára olykor rendkívül magas volt, a nyugat-európai , még inkább amerikai presztízs árakhoz próbált igazodni. A ginszenges wulongok és yin zhenek ára a 100.000 forintot közelítette kilogrammonként. Az eladásra kínált tárgyak jó közepes helyenként igen magas színvonalúak voltak, ezek jelentették talán a teaház legfőbb erősségét, de az árak itt is csak az utolsó évre csendesedtek kissé. Egy valószínűtlen hely volt, valószínűtlenül korán, ellenséges környezetben. Nehéz azt megmondani, hogy a marketing volt-e elégtelen (biztosan az volt), vagy az érdektelenség volt ilyen erős Magyarországon egy, igazi teákat, az azzal összefüggő történeti, kulturális háttérre érzékeny hely iránt. A sikertelenség legfőbb okát, amellett, hogy a közönség éretlensége csak jó mentség lehet, inkább éppen a hely alapértelmezésében kell keresnünk. A kungfu tea nem dísztelen, sőt, európai szemmel néha giccsesen csiricsáré. A sokféle kungfu teaelőadás mindegyike megegyezik abban, hogy rusztikus, császári, birodalmi, mítikus és taoista elemek keverednek bennük úgy, hogy egyesít(he)ti a zen buddhista meditatív és a teaversenyek hangos ricsajos hangulatát. Ez itt teljesen hiányzott, csupán a szerzetesi vonal képviseltetett, csakhogy nyilvánvalóan kereskedelmi éllel. Ez akkor mutatkozott meg legjobban, amikor rövid ideig működött a teaház weblapja: http://www.teashop.hu/. A két vonal érezhetően feszült egymásnak, a tea bennfentes vendégek pedig nem igyekeztek fenntartani a jobb létre érdemes üzletet. |
 |
|
Egyszer egy üres téli, vasárnapi estén épp az epicentrumban ültünk, amikor egy szolíd, jólöltözött, mások úgy mondanák - polgári - család nyitott be. Apuka elől, kalap, kabát le, aztán feleség gyerekek, illedelmesen. Bementek a belső terembe, menü a kézben. Öt perc után, ugyanolyan szertartásos nyugodt lassúsággal az egész család kijött, kalap kabát fel, illedelmes köszönés, majd elmentek. Senki sem tartotta vissza őket. Aznap ennyi volt a forgalom. Minden hibája és a szomorú vég(?) ellenére a Tea útja teaház volt Magyarország első, igazi teaháza, ahol először mutattak be sötét wulongokat, puerheket, ízesített wulongokat, igazi teaeszközöket, magas színvonalon, néha a kezdetek bizonytalanságával, máshol nagy hozzáértéssel. Olyan volt a Teaútja Magyarországon, mint a megboldogult Hifi magazin, amiből kinőtt egy egész zeneértő és zenehallgató nemzedék. Biztosak lehetünk abban, hogy a teaútja nem halt meg, csak átalakul és valahol egyszer, mint a főnix a poraiból újra feltámad. Rossz nyelvek szerint, ha megfelelő időben kopogtatsz, ma is kinyílik az ajtó. |
 |
