Blog - A Nagy Kitano Teaszertartás

Képpár a fővárosról: a baloldali panel a főváros északnyugati részét ábrázolja ősszel. Lent jobbra a Kitano Tenjin Szentély látható. A baloldali torony a Ninnaji. Fent balra az Oi folyó, és az Arashiyama .
Forrás: Japán Nemzeti Múzeum

A Kitano teaszertartás, vagy találkozó furcsa kezdeményezés volt, amennyiben felülről érkezett, tömegeket kívánt egyesítő erővel megmozgatni, mégis a régi teastílus minden jegyét magán hordozta, drága teaeszközöket helyezve a kiállítások középpontjába, egy több napon át tartó, extravagáns rendezvényen. Maga a Kitano-szentély természetes választás volt, a fővárostól északra elterülő nyílt térség régóta szolgált a legkülönfélébb társadalmi osztályba tartozók találkozóinak megtartására. A szentélyt a IX. században állították fel, közelében működött a havi bolhapiac és a Sarugaku, Dengaku színház, valamint a bábszínház és a Kabuki egyik korai formája is. Teaárusok árultak frissítőt az itt árusítóknak, dolgozóknak és látogatóknak. A nyolcadik hónap legnagyobb fővárosi eseménye volt a Kitano fesztivál, ennek középpontjában is a színház különféle formái álltak. A közösségi hagyomány evidens előnyén túl valószínűleg más, történelmi előzmények is vezethették Hideyoshit a hely kiválasztásában. 1413-ban ugyanitt, hasonló hirdetés útján invitálta a lakosokat Ashikaga Yoshimochi egy hét napos Sarugaku színházi előadásra. Alig egy hónappal Kitano előtt a kilencedik hónap utolsó napján Hideyoshi elfoglalta új rezidenciáját a kyotói Jurakudaiban. Miután személyesen szolgálhatott fel teát a császárnak és ezzel elérte a lehető legmagasabb polgári tisztséget, most már elhagyva erődítményét, ő maga is a fővárosba, egy, a régi császári palota oldalán emelkedő, és az új rezidenciától is csak sétányi távolságban lévő, gyönyörű kastélyba költözött – nem messze Kitanótól. Immár békében és biztonságban a Kitano teaszertartás minden szempontból a hatalom, a társadalmi rang fizikai és rituális legitimalizálása volt, egyúttal a lojalitás egyértelmű kinyilvánítása egy olyan hadvezér részéről, aki a legalsóbb sorból emelkedett erre a szintre.

A Kitano szentély bejárata ma

A kilencedik hó elérkeztével mindenhol lázas készület kezdődött. Érdekes módon a meghívás nem aratott osztatlan tetszést a polgárok körében, ennek lehettek nagyonis konkrét financiális, vagy politikai okai. Yoshoda Kanemi a Yoshida szentély szerzetesének naplójából tudjuk például, hogy intenzív tárgyalásokat folytatott ismerősökkel és olyan befolyásos személyekkel, köztük Ogimachival, a visszavonult császárral, annak érdekében, hogy megtudja, távol maradhat-e a szertartástól. Végül, amikor nem kínálkozott más megoldás, a Kenninji templom Toyobo altemploma főnökének segítségével egy új, „Rikyu féle mintázatú” kannát rendelt egy Sanjoi öntödétől száz vég anyag áráért. A résztvevő polgároktól bizony nagy anyagi áldozathozatalt kívánt a Kitanoban való részvétel. Rikyu ízlése és mai értelemben vett divatja, stílusának dominanciája jól érzékelhető volt mindenütt. A Kitanoba előírt alapfelszereltség leírása is valószínűleg tőle származik, ez onnan tudható, hogy ő maga két levelet írt a Sakai illetőségű tea embereknek, részletezve abban, hogy milyen eszközöket hozzanak magukkal.

Nyílt tűzhöz alkalmas öntöttvas kanna
Tsurube (kosár)
Chaire (teatartó) - a legszebb, ami van
Hajlított fából készült friss víz tartó
Bambusz fedéltartó.

„Amint összekészítették a kellékeket, mindannyian jöjjenek Kyotóba. Hideyoshi azt kívánja, hogy a Sakai kereskedők egymás mellett foglaljanak helyet a fenyőligetben.”

A nagy találkozót megelőző napokban résztvevők sokasága érkezett mindenhonnan. A narai (az előző főváros) delegációja 36 résztvevőből állt, beleértve a főbb templomok képviselőit és városi polgárokat. Szintén népesebb csapat érkezett a Koriyama kastélyból, Hideyoshi féltestvér öccse, Hidenaga háztartásából. Ők a szentély déli kapujától nyugatra foglaltak helyet a narai delegáció közelében. Ugyanígy egy helyre kerültek a kyotói nemesemberek, akik megbízásából az ácsok már a hónap utolsó napjaiban hozzáláttak teaházaik felállításához. Csak huszonnyolcadikán mintegy 800 alkalmatosságot, fedelet, teaházat emeltek, összességében pedig körülbelül másfélezer teaház, teakunyhó várta a nagy Kitano teaszertartás kezdetét. A szemtanúk beszámolója szerint tenyérnyi hely sem maradt szabadon. Kanemi naplójából tudjuk, hogy a teaszertartást megelőző éjjel egy nagy kínai kosárba csomagolta össze a drága teakincseket és az ács kíséretében átmasírozott a városon. A Kitano szentélyhez érve Hideyoshit látta a teakunyhók között, amint éppen szemlét tart. Hideyoshi valószínűleg nagyon elégedett lehetett, amiért a teaembereket a harcoló csapatok mintájára tudta mozgósítani. Kanemi emberei egész éjjel a teakunyhója mellett őrködtek.

A Xiao és a Xiang folyó selyem 141 * 50 cm

Végül elérkezett a nagy nap. Hajnalban Hideyoshi kíséretéből 26 ember (teaemberek, harcosok, nemesemberek és papok) érkezett hakamába öltözve az imacsarnokba, ahol legelőször a Hideyoshi által összeállított teakiállítás kápráztatta el őket. A csarnokban három darab három tatami nagyságú teaenteriőr volt elrendezve, középen Hideyoshi hordozható, arany teaszobájával. Miután a vendégek elhelyezkedtek, teát szolgáltak fel nekik. A három enteriőr mindegyikéért külön teamester felelt (Rikyunak jutott az aranyszoba). Az enteriőr fontos részét képezték a néhai Yoshimasa örökségéből származó eszközök, amik a néhai Ashikaga sógunátus ízlését tükrözték. A hallt Yu Chien klasszikus festménye a ”harangzúgás esti ködben” díszítette. Volt ott néhány Shoku és Joo féle japán wabi eszköz. Ezek a wabi mesterek igazi legendáknak számítottak az akkori tea tudatban, így minden nekik tulajdonított eszköz különös jelentőséget kapott. Az arany teaszobába Rikyu egy híres, befolyásos zen szerzetes kalligráfiáját függesztette ki egészen más kontextusba helyezve a valaha volt legfényesebb teaházat. Néhány teaeszköz politikai konnotációkat kapott különös tekintettel azokra, amik a régvolt sógunátus erejét idézték és az azzal való folytonosságra helyezték a hangsúlyt.
A megnyitó után a három teaember kilépett a négy, a ligetben felállított, négy és fél tatami nagyságú teaházakhoz, hogy ott a látogatók tömegének szolgáljanak fel teát. Hideyoshi saját teaházában szintén a tulajdonát képező eszközök voltak kiállítva, köztük két különösen értékes, antik chaire teatartó. Az alkóvban Ma Lin Hajnali hegység c. tájképe volt látható, amit később így jellemezett az eseményeket megörökítő Tsuda Sokyu: „A festmény szelleme kitágítja határait. Két csónak egy nagyobb és egy másik szerepel rajta alig láthatóan. Lentebb egészen részletesen megfestett hullámok, a kép teteje felé egy erdő terjed. A csónakban két ember tartja a vitrolát. A festmény egyetlen részlete sem erőltetett. A festmény másfél évszázaddal később, sok más kinccsel együtt elpusztult az Osaka kastélyt elemésztő tűzben a Hideyoshi utolsó híve ellen folytatott csatában. Imai Sokyu, aki szintén Hideyoshi tíz teamestere közé tartozott, részletesen leírta saját, egy hatalmas fenyő és fonott kerítés által határolt kunyhójának berendezését. A vendégek kézmosásához szükséges kellékeket egy fa göcsörtös ágára akasztotta, teaháza minden porcikájában rusztikus volt, éles kontrasztban a két művészi mesterdarabbal, amit a tokonomán állított ki. Az egyik Mu-chi „Őszi hold” című festménye, a másik egy rusztikus mázú, leveles tea tartó volt. Különös figyelemre számíthatott Rikyu teaháza. Rikyu, akiről az a hír járta, hogy a hegyeket a völgyekbe hordja, hogy keletet nyugatra helyezi át, nem hazudtolta meg a nevét, igazi „divatdiktátorként” stílustanulmányt végzett a teaház összeállításakor. A legnemesebb tárgynak járó helyet egy teatároló foglalta el, ami messzeföldön híres volt, mert szintén Yoshimasa gyűjteményébe tartozott, aki Sutego (árvának) nevezte el, mivel a gyönyörű darabot annak idején név nélkül mutatták be neki. A klasszikus darabot zöld bambuszból vágott és faragott teaeszközök ellenpontozták, a friss víz tartó pedig egy szegény halásztól szerzett polipcsapda volt. A délelőtt folyamán, Hideyoshi és „munkatársai” ötfős csoportokba rendezve több, mint nyolcszáz vendéget kínáltak meg teával, közülük jónéhányat az a hihetetlen szerencse ért, hogy maga a nagyvezér látta vendégül őket.

A feljegyzések szerint egy narai polgár valamilyen okból túlságosan későn érkezett az eseményre és ott a helyszínen összeesett, és meghalt, valószínűleg a mulasztás miatti stressz okozta szívrohamban.
Az ebéd után Hideyoshi útra kelt a sokszáz teaház között, hogy személyesen vegye szemügyre a sokadalmat. Amíg be nem Ma Linfejezte körútját, a résztvevők kötelesek voltak a helyükön maradni. A napfényes délután azzal telt, hogy Hideyoshi, akit Rikyu kalauzolt, végigjárta a Momoyama kor néhány kiemelkedő jelentőségű alakjának teaházát, de szinte minden kiállításra beköszönt. Hosszabb időt csak két helyen töltött. Az egyik a távoli Minoról érkezett Ikka nevű wabi tea ember volt, aki fűből, sásból építette fel fenyők közé kifüggesztett teamenedékét. „Bent” egy, két tatami nagyságú területet homokkal hintett fel, a tűzhely környékét pedig tetőcserepekkel rakta ki. Fenyőágakból rakott kicsi és füstös tüzet. Ikka a bejáratnál ülve várta a vendégeket, vízmerője a kerítésre felakasztott lopótök volt, teáscsészéje egyben a teatartó fedeleként is szolgált. Egyik vendége aznap Hideyoshi volt, aki később elégedettségének adott hangot az itt kapott teáért és vendéglátásért. A második hely, ahol a nagyvezér megállt, a kyotói teaemberek részére fenntartott terület legszéle volt, ahol Hechikan, a sötétbarna gyolcsba öltözött wabi tea ember teaháza a lehető legegyszerűbb elrendezésben egy pontosan másfél tatami nagyságú árnyékot vető élénkvörös napernyő volt, pontosan olyan, amilyet a gazdagok, nemesek, közhivatalnokok használtak kiszállásai során. Hideyoshi ezután a kyotói arisztokrácia teaházait látogatta meg, ahol a résztvevők, bár mélyen sértette őket, amiért részt kellett venniük a számukra nem kis költséget jelentő rendezvényen, mély meghajlásokkal üdvözölték a hadúrt. Egyikük egy különösen finom vonalvezetésű chairét állított ki, amit családjáról Karasumarunak nevezett. Miután Rikyu felhívta Hideyoshi figyelmét, milyen nagyszerű darabról van szó, az ott helyben el/átkeresztelte Kitanonak, amihez a tulajdonos megint csak mély meghajlások közepette alkalmazkodott. Hideyoshi még megállt néhány kyotói nemesember teaháza előtt (erről azok később részletesen beszámoltak naplójukban), majd miután igen jól sikerültnek nyilvánította a teatalálkozó első napját, visszatért szállására, és őröket hátrahagyva így tett a helyi kiállítók nagy része.
Még az éjszaka beállta előtt mindenki meglepetésére parancs érkezett a Jurakudaiból a résztvevőkhöz, ami a tíz naposra tervezett teatalálkozó félbeszakítását rendelte el. Csak a narai és koriyamai résztvevők tértek vissza a második nap is teával és egymással foglalkozni , valójában Hideyoshi féltestvére, Hidenaga óhajtotta még „kicsiben” tovább folytatni az eseményt.

Miért lett vége hirtelen egy ilyen gondosan, nagy költségek és nagy előkészületek árán megszervezett eseménynek?
A hivatalos magyarázat szerint az újonnan alávetett Kyushun kirobbant felkelés késztette a vezért Kitano félbeszakítására, ugyanakkor történészek rámutatnak, hogy a felkelés már régóta várható és tudható volt. Más, egyszerűbb magyarázatok szerint, Hideyoshit elfárasztották az első nap eseményei, amikor csak ő, személyesen, kétszáz vendéggel foglalkozott, megint mások Rikyu levelezéséből arra következtetnek, hogy az eredeti tíz napos verzió márt jóval a megkezdés előtt egy napos találkozóvá rövidült. Lényeges ok lehetett, hogy a kyusui események és a kezdés előtt csupán két héttel kézhez kapott meghívó, tehát az idő rövidsége miatt nem vehetett részt Kitanoban Kamiya Sotan, az első részben említett nagy hatalmú kereskedő, akinek a győzelemben szerzett felülmúlhatatlan érdemei nyilvános köszönettételt tettek szükségessé, másrészt már érezhető volt kettejük új, közös vállalkozásának, a koreai hódításnak az előszele is. Nem kevésbé nyomós indokot adhatott az események leállítására egy másik dolog, nevezetesen az, amire a meghívóban maga Hideyoshi is kitért, a wabi tea emberek. Bár megengedte nekik, hogy részt vegyenek Kitanoban, a fő cél mégis nyilvánvalóan saját társadalmi, gazdasági, kulturális legitimációja volt, s ebben a fő eszköz az excentrikus kiállítások középpontba állítása volt. A wabi emberek minden anyagi biztonságot elutasító kiállása, kétségtelen karizmájuk, egyszerűségük és népszerűségük, a „ne legyen semmid” tea stílusának a helyszínen is jól tapasztalható ereje talán megzavarta, talán felerősítette benne azt az érzést, hogy a sakai kereskedők körében egyértelműen vezető tea stílustól véglegesen el kell szakadnia. A kyushui dúsgazdag déli kapcsolat ugyanakkor felszabadította Hideyoshit a Sakai kereskedőktől való függéséből és ennek most már akár az esemény drasztikus félbeszakításával is hangot adhatott. Rikyu szerepére és sorsára meghatározó volt Kitano. Talán ő maga sem értette a teatalálkozót megelőző és abból következő szövevényes összefüggéseket, ám innentől kezdve egyre jobban elszigetelődött, mígnem végleg kegyvesztetté vált. Ebben az időben tanítványa Yamanoue Soji úgy jellemzi őt, mint „kopár fát a korai télben”. Rikyu stílusa túlságosan zseniális, kapcsolatai túlságosan szerteágazóak voltak, a kyusui kapcsolat pedig alighanem végzetessé vált számára. A következő évben Hideyoshi Kyusura száműzte barátját, Kokei apátot, mire Rikyu épp a Jurakudaiban a vezér orra előtt adott neki egy búcsú teaszertartást. Kitano Japán történelmének jeles napja, egyben a canoyu idealista korszakának végét jelenti. Sosem került sor a későbbiekben ilyen, minden társadalmi osztályt megmozgató, tea vezérelte eseményre. Másrészt a chanoyu mindenkit befogadó demokratikus intimitása ekkor kristályosodott ki véglegesen. Ettől kezdve végzetes szekularizálódás és osztályokra szakadás ment végbe a japán kultúra sok aspektusában és ez a tendencia ma is jellemző. Csak és csak ez az iskola elfogadható, csak és csak ez a módszer a helyes út. Ebből a szempontból a Kitano teaszertartás mégoly diktatorikus kezdeményezésként is egy idealista törekvés volt.

Források:

Louise Allison Cort: The Grand Kitano Tea Gathering , Chanoyu Quarterly No.31. 1982. 15-44 pp.
Castile Rand The Way of Tea Tokyo Weatherhill, 1971, 64-66 pp
Tim Cross Rikyu has left the tea room, in: Morgan Pitelka: Japanese Tea Culture 172-174 pp.
Kumakura Isao: Sen no Rikyu -Inquiries Into his Lifa and Tea, in Paul Varley: Tea in Japan 33-71 pp.