A megvilágosodás ablakában

IDO

Régóta tervezem, hogy minden japán kerámiastílust, egyben a legtöbb chawan formát bemutassuk az itthoni tea szeretőknek. Most azzal a formával – fajtával és egyetlen teáscsészével kezdem, amit a legfinomabb használati tea tárgynak tartanak, ez a “Kizaemon Ido” chawan. Ezt a csészét a nyugati közönség Soetsu Yanagi írásaiból ismerhette meg, amit Bernard Leach fordított le és "az ismeretlen kézműves" a címe. Később a koreai kerámiáról publikált könyvben írtak róla részletesebben.

A csészét jelenleg a Rinzai Zen Daitoku-ji templomában őrzik, abban a templomban ami sok szálon kötődik a japán tea két meghatároz mesteréhez: Sen no Rikyūhoz és Kobori Enshūhoz.

„Ezt a csészét tekintjük a tea világában a legtökéletesebb darabnak.  Azt mondják róla, hogy ez a csésze jeleníti meg a tea lényegét”- mondja Yanagi.

Mindez lehet egy esztéta, egy népművelő, egy gyűjtő véleménye, tény viszont, hogy a csészét Japán Nemzeti Kinccsé nyilvánították.  MOndhatnánk, hogy más kultúra, mint a mienk, és valóban, még ha megerőltetem magam, sem tudok hasonló hazai példát arra, hogy egy kisplasztikát ekkora becsben tartsanak.

Emitt a kerámia nemzeti kincsek listáját böngészhetik, utolsóként a Kizaemon csésze

Ido chawan (井戸茶碗)  Kizaemon (喜左衛門)[

 Ahhoz hogy megértsük, hogyan tölthet be egy látszatra egyszerű teáscsésze a Mona Lisához hasonló szerepet, vissza kell kanyarodnunk kicsit az időben. A japán tea aranykorában, a XVI.századig a japán kerámia meglehetősen alárendelt szerepet játszott.  A megbecsült, szépnek tartott darabok mind Kínából és Koreából érkeztek, az arisztokrácia ezeket gyűjtötte, használta és mutatta be jeles eseményeken. A kétségkívül létező japán kerámia, (kivéve a Mino környéki műhelyeket, amelyek már másolták a kínai árut) inkább fazekas művesség volt, tömegárut gyártott. A fazekasság nem elkülönült foglalkozás volt, hanem maguk a parasztok készítettek igény szerint mázatlan, tároló eszközöket. A tojáshéj vékonyságú, áttetsző, festett kínai eszközök a csoda kategóriába eshettek. A tea felemelkedésével, társadalmi státuszának erősödésével még mindig Koreából és Kínából külön a tea készítésére használatos teás eszközök is kezdtek érkezni. A Kizaemon chawan már ennek a kornak a szülötte. 1590 körül Japán két sikertelen hadjáratot is vezetett Koreába, és a háború melléktermékeként képzett koreai keramikusok tűntek fel különféle japán udvartartásokban és több ma már nagyhírű műhelyt és stílust alapítottak.

Ido teáscsésze

Az Ido szó azt jelenti kút.  Ezzel a szóval jelölik a kőkávás kutakat, forrásokat is. Miért használták ezt a megjelölést egy teáscsészére? A 16. századi tea események, fogadások naplóiban jegyzékeiben 1537-ben bukkantak fel koreai tea eszközök, csészék, amiket csak úgy hívtak: koreai (Korai). Ezek a leírásokban jól megkülönböztethetőek voltak a nagyra becsült kínai tenmoku csészéktől. A következő 30-40 évben aztán a mérleg szép lassan átbillent és elsősorban koreai csészéket kezdtek használni.

Az Ido név először 1578-ban bukkant fel egy teaszertartás leírásában. Egy 1590-es leírásban Yamanoue Soji azt írja: „a legjobb Ido teácsésze a Földön, ami Toyotomi Hideyoshi kollekciójába került”.

Későbbi szövegekben részletesen elmagyarázták, hogy a kút – ido kifejezés a csészék szokatlanul nagy méretére utal, aminek az alján a kevés tea úgy látszott, mint a víz, amikor belenézünk a kútba.   

Természetesen más magyarázatok is felbukkantak: 

Az egyik szerint Ido volt a vezetékneve egy harcosnak, aki részt vett a koreai hadjáratokban , és visszatértekor tíz ilyen jellegű csészét hozott magával, amelyekből ötöt Hideyoshinak, Japán akkori vezetőjének és majdani utódának, Tokugawa Ieasunak  ajándékozott, aki erre azt mondta: „ezeket Idonak kell neveznünk”

2. Más feltételezések szerint Ido volt a neve annak a helynek, ahol ezeket a csészéket gyártották. Itt felmerült egy dél-koreai Ido helység, sőt maga India is. Míg ez utóbbi csupán a fantázia szüleménye, az Ido nevű koreai helység után már komoly kutatások is folytak.

3. A kút talán úgy került a csésze nevébe, hogy szokás volt ebben az időben Kyotóban a kútba hajítani a használt csészéket, amiket aztán mások kihalásztak, ezeket nevezték „kút-csészéknek”. Ezt a feltételezést sok ásatás is megerősítette.

4. Valószínű, hogy a nevet egy bizonyos csészére használták és innen terjedt el azután egy külön kategória jelöléseként.

Összességében az IDO egy koreai eredetű kerámia stílus és kerámia forma, ami nem köthető egyetlen műhelyhez, iskolához, helyhez, ma is különféle kerámiastílusok művelői használják. Az Ido csészék a szokásosnál nagyobb méretű, magas talpon álló chawanok. A nagy, öblös csészében helyet kapó, viszonylag kisebb terjedelmű kész tea úgy tűnhet, mint a víz a kút mélyén.

A fenti feltételezésektől függetlenül elterjedt szokás volt, hogy a csészék tulajdonnevet kaptak. Ez a név jelölhette a helyet, ahol használták és őrizték, vagy egy teaiskolát, ahol először feltűnt, de gyakori volt az is, hogy a tulajdonos nevét kapta a csésze. Ezért az is lehet, sőt nagyon valószínű, hogy a kút metafora egy bizonyos csésze neve lett, majd innen keletkezett a ma Idoként ismert kategória.

A tárgyak elnevezése a tea világában hamar elterjedt és fontos szerepet töltött be a tea gyakorlása és tanítása során. A tea kultúrájában otthonosan mozgó, művelt emberek saját tárgyaikat is elnevezték, ez az értékes mestermunkák, tea-tárgyak (meibutsu) megkülönböztető gyakorlata volt, de olyan is előfordult, hogy egy tárgy annak ellenére nevet kapott, hogy nem ismerték az eredetét. Van, hogy egy értékes, különleges tárgy egy hely nevét viseli, máskor egy teaházét, vagy olyan talányos neve van, mint; „az öreg szerzetes”, „Hegyek és tavak”.  De legtöbbször a tulajdonos nevét kapta, így volt ez ebben az esetben is, a Kizaemon teáscsésze neve a tulajdonosára Takeda Kizaemonra vonatkozott.

A csésze első még visszavezethető tulajdonosa Honda Tadayoshi nagyúr volt az 1600-as évek elején. 1634-ben Nakamura Sosetsura szállt, aki egy Sakai teamester volt. 1751-ben Toshi Ieshigéhez került, majd 1775-ben hatalmas összegért, 550 ryoért Matsudarai Fume nagyúr birtokába szállt, aki teacsésze gyűjtő volt. Fumai szinte rajongott a csészéért állandóan kíséreténél tartotta. 1818-ban Gettam nevű fiára hagyta ezzel az intelemmel: Ez a létező egyik legfinomabb darab, úgy bánj vele, mint egy kinccsel.”

Mint sok kivételes műtárgy esetében, a Kizaemon teáscsésze történetének is megvan a sötét, legendákba illő oldala. A csészéről az a hír járta, hogy tulajdonosára betegséget és halált hoz.   Állítólag a csésze valaha egy hozzá nem értő szerencsétlen flótás tulajdona volt, akit balsorsa a kyotói Shimabara vigalmi negyedbe juttatott, ahol hímringyóként tengette életét, de annak ellenére, hogy nem ismerte fel az értékét, a csészétől sosem vált meg. Egy nap aztán kelések keletkeztek a bőrén és szörnyű kínok között meghalt. A betegség ezután minden további tulajdonost megtámadott. Maga Matsudaira nagyúr is kétszer elkapta a kórt, de nem halt meg és a csészét megtartotta annak ellenére, hogy a felsége sírva könyörgött neki, adja el. Amikor aztán a csészével együtt a fia Gettan is ágynak esett, a család a csészét a Daitokuji zen templom Koho-an altemplomának adta megőrzésre. 

A különleges tárgyaknak különleges csomagolás dukál. Az ilyen és ehhez hasonló ritkaságokat már csak értékük miatt is nagy becsben és védő csomagolásban tartották. Egy, vagy két fadoboz, bélelt selyemtasak, finom csomagolópapírok védték a tárgyakat. Minél gondosabb és sokszorosabb a csomagolás, annál inkább érezhető a tárgy értéke. A Kizaemon teáscsésze öt egymásba helyezett, gyapjúval bélelt fadobozban, bíbor selyem tasakban lakik.

Az Ido csészék másik fontos jellemzője az organikus, a csésze részét képező patina. A tulajdonosok nagy gonddal őrzik az évtizedek, évszázadok óta teából, miegymásból lerakódott patinát, ami miatt a csésze szó szerint fizikai átalakuláson esik át.  A patina része a repedésekben megbújó és megbarnult tea katechin.  A vendégek kezéről rákerült olaj, zsír. Az eredetileg még hegyes éles élek és részek lekerekednek, lekopnak.

A csészét használat után rendesen eltörlik, elmossák, de a máz repedéseiben mindemellett is kialakul a patina. Fordítva is igaz; a gondatlan tulajdonos, aki akarattal elmulasztja a csésze ápolását, tönkre is teheti vele a csészét.

Ugyanakkor a tea világában a törött és javított tárgyak teljesen elfogadottak. Ebben az esetben a javítás természetesen arany porral kevert lakkal, vagy ezüst kapcsokkal, gyantával, vörös lakkal történik. A legismertebb széttört műtárggyal kapcsolatos történet a Tsutsui teáscsésze, amely valaha egy Tsutsui Junkei nevű haroshoz tartozott, aki Japán urának Toyotomi Hideyoshinak ajándékozta. Egy alkalommal a csésze a nagyúr kíséretének gondatlanságának eredményeképpen ripityára tört. Az élet-halál fölött rendelkező Hideyoshi haragjkát egy épp jelenlévő éleseszű vendég csillapította le, aki egy versikét rögtönzött a csésze halálának alkalmából. A versike lényege magyarul sajnos nem jön át, mert a tulajdonos nevével és a csésze alakjával  (tsutsu – kút) és a tsutsui öt (darabra esett szét) játszik:

 

Tsutsui csészéje mi kár

Öt darabra hullott szét

Ki mást vádolnának,

Mint épp engem?

* * *

Az Ido természetes természete

  . . .Hosszú időn át vágytam arra, hogy láthassam a  Kizaemon csészét. Azt vártam, hogy megláthatom benne a Tea esszenciáját, a Tea mesterek tekintetét és a szépség kicsiny darabján saját érzékelésemet, szépérzékemet is megmérettethetem, megérthetem a szépség szeretetét, filozófiáját, a szépség és élet kapcsolatát. Doboz doboz után nyílt ki, öt doboz és végül a csésze  gyapjú és selyem alá temetve bíbor selyem tasakban.
Amikor megláttam, a szívem összeszorult.  Egy jó teáscsésze, hát persze, de mennyire közönséges! Nem lehet ettől rendezettebb egyszerűbb dolgot  elképzelni. Nyoma sincs díszítésnek, kiszámítottságnak. Csupán egy koreai étel csésze. Egy szegény ember használhat ilyet a mindennapjaiban – a legközönségesebb darab.
A használat lényege, hogy a tárgy olcsó, majdnem semmibe kerül, egy szegény kézműves készítette a személyesség bárminemű nyoma nélkül, amit tulajdonosa könyörtelen rendszerességgel használ, bárki, bárhol megvehette volna. Ez ennek a csészének a természete.  Az agyagot a mestere a ház mögötti lelőhelyről bányászta a máz a tűzhely hamujából került rá, a keramikus korongja ferde és szabálytalan volt. Gyorsan készítették, piszkos kezekkel,  a rendetlen mázazás miatt  a máz lefolyt a talpon. A korongozó helyiség sötét lehetett, a fazekas nemigen tudott olvasni. A kemence amolyan hevenyészett fajta összedobált tűzzel.  A csészébe homok került, de senki sem foglalkozott vele. Nem élmodozott itt senki semmiről, csak elkészült még egy darab csésze.
Így kell ennek lennie. A sima, érzéketlen, nem kiszámított, ártalmatlan, egyenes, természetes, ártatlan, szerény, meghúzódó fajta. Hol lakik a szépség, ha nem itt? A szelíd, szikár díszítetlenség. A természetesség, amik próbára teszik az ember szeretetét és tiszteletét.

 

    Minden gyönyörű teáscsésze  a természetnek engedelmeskedik. A természetes dolgok egészségesek. Sokféle művészeti forma van, de semmi sem jobb ettől. A természet még mindig több megindító dolgot hoz létre, mint a kiszámított ravaszság.  Még a legkifinomultabb emberi tudás is csupán gyerekes próbálkozás a természet bölcsességével szemben. Miért kellene a szépségnek a közönségességből származnia?  Azért mert a világ természetes. A Zenben van egy mondás: az út távoli végén az igyekezettől mentes béke fekszik. Mi mást kívánhatnánk?  Igen még a békés szépség is ott található. A Kizaemon Ido csésze szépsége a küzdelemtől mentes béke, ott is kell élnie és nyugodnia a Koho-an képolnájában, ami csendes választ kínál a választ keresőknek. 

A Kizaemon teáscsésze létezése óta először 1991-ben hagyta el Japánt, amikor a Circa 1492 c. kiállításon egy rendkívül gazdag válogatás részeként állították ki Washingtonban.  Épp mert gazdag volt a kiállítás, a csésze a kiállítás végén megbújva jórészt észrevétlen maradt. Amikor a kiállítás bezárt, a Koho-An vezetője Kobori Takugan ment a csészéért Washingtonba . Hihetelen szerencsésnek éreztem magam, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy a társaságában megnézhessem a csészét, mielőtt becsomagolják és oly sok ember után én is áthajolhattam a kút peremén, hogy beletekinthessek.  Mivel a csésze alját a testből alakították ki, ezért valóban szokatlanul mély "kút-benyomást" keltett. A máz főként beige árnyalatokat vett fel, de akairagi vastag fehér cseppjei, folyása tejfehér volt. A patina alatt szinte észrevétlenül bújt meg a csésze alján a készítő pecsétje három írásjellel. A csésze peremén függőleges hasadékok alakultak ki a lakkon, az oldlán pedig egy nagyobb folt volt látható. Magas talpon álló nyitott, asszimetrikus forma, ami méretében összességében kisebb volt, mint vártam.

 

* * * 

Arthur K.J. Park érdekes személyes beszámolója a csészéről

"Jon Carter Covellel 1978-ban találkoztam először, amikor egy emeleten laktunk az Ewah Womans Egyetem Nemzetközi Iskolájában. Jon buddhista volt é mielőtt Koreába költözött volna sokáig a Daitoku-ji templomban lakott, ahol a csészét őrzik és Rikyu eredeti teaszobáját ápolják. Ebben az időben a csésze már ismert volt az ismeretlen kézműves c. könyvből, így amikor megtudtam, hogy a Daitoku-jiban élt, természetesen kérdezősködni kezdtem tőle a “Kizaemon ido” csészéről.    “Láttad valaha?”  “Igen”, “És tartottad a kezedben?”  “Igen.” “Hogy lehetne megoldani,hogy láthassam?” Kis szünet után azt mondta “Nos, ha fizetsz nekik $5000 dollárt, akkor talán megmutatják, de nem érintheted meg. Bármelyik eredti Ido csésze "piaci" ára millió dollárokban kifejezhető.  A Daitoku-ji egyik szerzetese azt mondta erről: Ha a Koho-an valaha leégne - már csak azért, mert nagyon is gyúlékony fából készült, akkor csak a Kizaemon csészét értékesítve a kolostor gyűjteményéből jutna nem csak a teljes restaurációra, de bőven maradna is a pénzből. "

 

Az IDO teáscsészékről részletesen következő részben írunk, amelyet a tea útja vásárlói olvashatnak először.

 

A csésze 15,5 cm átmérőjű, 9,4 cm magas

A csészéről készített tanulmány 1986 októberében az Alfred egyetemen a különleges kerámiákról tartott előadás átirata Louise Allison Cort tollából.

A fotókat Hatakeyama Takashi készítette, a cikk megjelent a Chanoyu Quarterly 71. számában.

A Kizaemon csésze történetének eredeti feldolgozása Soetsu Yanagi: The Unknown Craftsman - A Japanese Insight into Beauty c. könyvében Kodansha kiadó 1972 olvasható. 190-197 oldal Kivonata elérhető online itt.