Kedves D!
 
Csak a Teáról lesz szó!
 
Hermann Hesse Sziddhárta című művében – a Révész fejezetben - van egy fontos tanítás, melyet „a Folyó” szimbolikának nevezek.
 

- Te is észrevetted – kérdezte egyszer Sziddhárta -, te is megtanultad a folyótól azt a titkot: hogy az idő nem létezik?

Vászudéva arca mosolyogva felragyogott.

- Igen, Siddhárta – bólintott -, azt hiszem, arra gondolsz: hogy a folyó egyszerre van mindenütt, eredetnél és torkolatnál, a vízesésnél, a révnél, a duzzasztógátnál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, s hogy számára hogy számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát. Erre gondolsz?

- Erre – mondta Sziddhárta. –És amikor ezt megtanultam, végigtekintettem életemen, folyó volt az is, és Sziddhártát a kisfiút, és Sziddhártát a felnőtt férfit, meg Sziddhártát az aggastyánt mindmegannyi árnyék választotta csak el egymástól, valóságos válaszfal nem volt közöttük. Még Sziddhárta korábbi születései sem enyésztek el a múltban, s halála és a Bráhmához való visszatérése sem pihen a jövőben. Semmi sem volt, és semmi sem lesz majd; minden van, mindennek van magja, van jelenléte.
 

E szimbólum felismerésére törekszünk saját életünkben is. Mégis, ha a fiatalkori erőteljes és izgalmas partszakaszok emlékeinek fotóalbumát lapozgatjuk, és a jövőbeli, még ismeretlen vidékek várható aggodalmait leltározzuk elmerülten, egyszerűen elfeledkezünk a jelen folyószakaszának halk „Om”-ot duruzsoló pillanatáról.

Pedig minden tevékenységünkre, minden külső és belső tudatfolyamatainkra alkalmazhatjuk ezt az elvet.

Láthatjuk a ciklust is: amint az első csepp eső aláhullik az éghez legközelebbi hegy csúcsára, forrásként előbukkan, patakként csordogál, vad folyóként száguld, majd a deltánál elcsendesedve jut el a mélységes tengerig. A transzmutált párát a szél újból a földek felé sodorja.

Kinn a változás, és legbelül az állandóság. Ebből a változást tapasztaljuk, és újra szeretnénk a számunkra kedves élményeket ismét átélni (Hérakleitosz), de a változás, a haladás könyörtelenül a jelen kihívásait teszi egyre nyomatékosabban elénk.

Ha a modern fizika nyelvét használnánk: akkor ezt egy „kvantumfraktálnak” is nevezhetnénk.

Minden egyes hatás (gondolat, cselekedet, tett) szükségképpen kölcsönhatással van, módosítja a teljes kvantumuniverzum elemeit, mely mintegy folyóként bontakozik ki, még eddig soha nem bejárt útirányok felé.

A hinduizmus számszkárái: a megnyilvánulás felé törekvő függőségi hajlandósághalmazok végtelen potencialitásai is ezen az elven nyilvánulnak meg a Lét felé.

A csoda a jelen pillanat forrásában van, a csapda pedig az ebből való kizökkenésben.
 
Csak a Teáról van szó!
 
A tibeti buddhizmus úgy tartja, hogy legendás alakja – Padmaszambhava – a jövő számára titkos útmutatásokat hagyományozott, illetve rejtett el.

Ezeket „thermáknak” nevezik, megtalálóikat pedig „tertönöknek”.

Ezek nem szükségképpen jelentenek fizikai értelemben vett régi írásokat, ereklyéket, mantrákat. Megnyilvánulhat meditációban kapott tanítás formájában, de megcsillanhat a jelen pillanatban kibontakozó helyes felismerés intuitív állapotában is.

Kedvelt mottóm: Ne legyünk turisták saját életünkben.

És nem lehet, hogy ne legyünk „tertönök”, és ne találjuk meg jelen inkarnációnk vezérlő „thermáját”.
 
Akár világi tanítóknál (Eckhart Tolle), vagy például a tibeti dzogcsenben kiemelt fontosságú elv a jelenlét, az itt és most pillanatában való tartózkodás.

És erről szól az idézett műből való kiemelés is.

Csak próbáljuk megérteni. Szívből.

Egyenlőre ennyit!

Csak a Teáról volt szó!

Erre az írásra először a Metarjuna blogján akadtam rá. Most is szívesen látogatom, és ajánlom Másoknak is. És az „Üresség Létmódjai” honlapot is.

Üdv a fáradhatatlan Törekvőknek,
 
valamint
A Tea Legyen Velünk.

L.