Tea egy igazi gróffal Toszkánában

Toszkána

- Mióta élnek itt? - kérdezem a házigazdát.   
- Pontosan 1465 óta - mondja a  teraszon, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a környékre.
  Miután a törökök elfoglalták Konstantinápolyt a környéken minden birtokon hozzáfogtak a házak megerősítéséhez, akkor született a kastély a mai  formájában.
- Akkor Ön egy igazi nemes?
- Mondhatjuk úgy is.

Ezt a törökös történetet mi magyarok is tudnánk folytatni, de minek?   Inkább arról beszélgetünk nem különösebben lazán, hogy Magyarország milyen nagyszerű hely, és különben is Puskás Öcsi....  Az aranycsapat...    Közbevetem, hogy jó néhány aranycsapat volt már azóta, de újra megkapom, hogy nem, olyan nem volt még egy azóta sem. Nem tudom milyen nemes az előttem álló idős úr, de nem fogtunk kezet, ami nekem szimpatikus, de most valójában azt jelenti, hogy nem vagyunk egyenrangúak. ...és különben is, megnézhetem a panorámát, ami már önmagában is nagy kegy.

- Látja ennyi maradt nekünk...   a panoráma.  
A hanghordozás, az aranycsapat és az egész jelenet, a panaszkodó nemesemberrel groteszk, ám mégis teljesen valóságos.  Mégiscsak egy hatszázéves magánbirtok várából szemlélem az alattam elterülő WiFivel fedett vidéket.
- Régen itt minden tele volt termőföldekkel, búzával, most már alig van, mert nem éri meg.  Jön az olcsó búza Oroszországból, Argentínából. Egy -két gazda maradt, aki juhokat tenyészt.  Másrészt a modern mezőgazdaság, a gépek, amik felmásznak a leegmeredekebb dombokra is, megváltoztatták a táj jellegét.  Magának szép, de valójában laposabb lett, teljesen megváltozott.

- Láttam lent egy kis temetőt, meg egy elhagyott kis képolnát- vetem közbe -  az családi temetkezési hely?
- Régen itt háromszáz ember lakott. Volt köztük paraszt, és minden más foglalkozású, akire szükség volt, lakatos, bőrös..   Azok vannak ott eltemetve.
- Ezek az emberek valójában a kastély uraldalmához tartoztak, szolgák voltak?
Összefut a szemöldöke, kissé kínosan érzem magam.
- Ahol maguk laknak az a ház egy munlásé volt.  A munkájáért fizetséget kapott. A földművesek esetében nemcsak a gazda dolgozott, hanem az egész család.  De valójában itt sosem voltak szolgák.

- Dehogynem - mondom kételkedve  -  régen a szolgálók laktak a melléképületekben, most pedig a turisták. Mind Önöket szolgáljuk.
Erre halványan, már-már elégedetten elmosolyodik.

- Mostanra minden megváltozott, a lányom idegenvezető, a másik meg bölcsész diplomát szerzett, de hát tudja hogy van ez. Ma csak olyan emberek kellenek, akik értenek a technológiához, a többiekre alig van szükség.
- Dehogyis. A technológiát kiszolgálóknak szükségük van könyvekre, pszichológusokra, és egy csomó dologra, hogy karban tarthassák magukat. Azt például el tudják végezni a  bölcsészek.

De miközben ezt mondom, érzem, hogy nincs igazam.  A sok család munkájára épülő uradalmakat felváltották a sok százezer ember fogyasztására alapuló cégek és társulások, amelynek tulajdonosai sok ilyen kastélyt vehetnek, vagy tarthatnak fent, különösebb megerőltetés nélkül.  Ami véglegesen megváltozott, az a tudáshoz, a kultúrához való hozzáférés.  A gróf úr idejében nemzedékeken át halmozták a viselkedés, tanulás, művészet és a fogyasztás műveltségét. Most egy szerencsés, vagy tehetséges cégvezetőnek egy évtized alatt kellene pótolnia mindezt, ami lehetetlen.

Esténként kiülök a kastély falára az alkalomhoz illő teámmal.  Lent az országút mellett megállnak az autók és buszok és a turisták ötvenes csoportokben fényképezik a naplementét.