256 ml űrtartalmú kézműves Banko yaki kanna a fiatal keramikus Shun Otsuki műhelyéből. A banko yakiról itt írtunk részletesebben. A legpontosabb japán kerámiafajta, ami mindenféle tea elkészítésére alkalmas. ortodox, duci, egyszerű formájú, nagyon pontos kanna.
20 éve a Jitsuzan műhelyből kezdtünk Banko kerámiákat importálni, ő 1937-ben született és még dolgozik. Sajnos a régi mesterek után nagy szakadék jön, illetve alig valaki. A sencha és más leveles teák legjobb kerámiája mesterek nélkül maradt. Ez a folyamat egybeesett a világon fellelhető pár különleges minőségű kézműves kerámiájának jelentős drágulásával, amit a kínai középosztály kereslete diktált. Miután a kínaiak felfedezték, hogy a Banko a Yixing és a Qingzhou adottságaihoz és minőségéhez fogható, a maradék kézműves banko kapacitást is teljesen lekötötték, valahogy úgy, mint a tetsubinok esetében történt.
Fentiek fényében örvendetes, hogy egy fiatal, de máris nagy becsben álló banko mester munkáit mutathatjuk be. Úgy adjuk út kézről-kézre, mint valami kincset.
Shun Otsuki 1992-ben születettt Yokkaichiben, autodidaktaként kezdte pályáját, saját maga gyűjtött és osztályozott agyaggal. 2016-ban csatlakozott a Tozan gamához, és elsősorban tea eszközök készítésével foglalkozott. 2018-tól Hiromi Yamamoto tanítványa volt. 2019-ben Yokkaichi Sakuramachi kerületében kezdett dolgozni, itt vált független mesterré.
A kanna kényelmes, a banko összetételének köszönhetően jól őrzi a tea hőmérsékletét. A banko felszíne szaténos, fényes éles vonalakkal határolt.
Használat után teljesen szárítsa ki.
A kanna eredeti jelzett dobozában érkezik.
ileg m