Teáskönyv

A teáskönyv  Okakura Kakuzō (岡倉 覚三 , 1862. február 14. – 1913 szeptember 2)  1906-ban megjelent műve, ami óriási hatással volt elsősorban  Nyugaton, de később Japánra és az íróra magára is. A keleti filozófiákat és művészeteket tanulmányozó, majd továbbadó felfedezők első számú kézikönyve volt ez a viszonylag rövid kiáltvány, sokak tekintették a már akkor is "hanyatló" Nyugat és az "igaz hagyományaira" építkező Kelet kulturális-etikai kódexének, ahonnan mintegy tovább lehet ugrani egy új, igazságosabb, kevésbé sérülékeny jövő felé.  

A könyvet Kakuzó angolul írta, csak később készített belőle egy japán nyelvű átiratot. Kakuzó amerikai misszionáriusi iskolában tanult Yokohamában, ezért lényegében kétnyelvű volt. A tokiói Császári Egyetemen tanult, később ez az intézmény alakult át a mai Japán Művészeti Akadémiává. Rengeteget utazott Ázsiában, Európában, és Amerikában, tevékenységének köszönhető a bostoni Művészeti Múzeum Kelet-Ázsiai Kollekciójának megalapozása.  Az egyetemről való kilépése után egy évet Kalkuttában töltött, ahol barátságot kötött Rabindranath Tagoréval és megírta szenvedélyes pamflettjét "a Kelet ébredése" címmel, amiben nem a "sárga", hanem a "fehér veszedelem", azaz a nyugati imperializmus világra, és kultúrára kifejtett hatását vizsgálja.  Fekete és fehér, rossz és jó. Emitt a tőke és a gépezetek hajtják uralmuk alá a földet, szemben az ázsiai hagyomány föld és munka iránti tiszteletével és szeretetével.

"Csak a kard menthet meg minket"- mondja a későbbi teáskönyv szerzője.

Következő, 1903-ban  a "Kelet eszméi"  címmel kiadott könyvében fogalmazza meg a ma is élő "Egy Ázsia" koncepciót.  A könyvben felvázolja a kialakítandó egységes Ázsiát, amiben természetesen vezető szerepet játszik az indiai spiritualitást és a kínai humanitás belső értékeit egyesítő japán kultúra, ami különleges otthonban tereli egy tető alá a buddhizmust és a konfucianizmust. 

Három évvel később az orosz-japán háborúban aratott gyözelem tüzében született és jelent meg a "Teáskönyv".

Teáskönyveket sok korban írtak, ezek közül kiemelkedik az egyszerűségében egyedülálló LuYu féle mű a Tang dinasztiából,és a Huizong császárnak tulajdonított  大观茶论 "Értekezés a teáról" a Songból. Később Lu Tingcan (陸廷燦) írta meg a Lu Yu féle teáskönyv ún. "folytatását". (續茶經). Kakuzo könyve nem ilyen teáskönyv, nem esik benne szó technikai kérdésekről, ez a mű egy filozófiai álcájú, kulturális, politikai pamflet, vagy esszé, ami a teát használja aktuális kulturális, filozófiai kérdések felvetésére.

 A teáskönyv volt az első összefoglalója azoknak a nacionalista eszméknek, amiket Kakuzó az "Eszmék" c, könyvében és társában az 1904-ben megjelenő " Japán feltámadása" c. kötetben sorakoztatott fel. Könyve nem egyedülálló, a teát nagyítólencseként használta a "fehér veszedelem" elleni ébresztő küzdelemben.akárcsak Nitobe Inazó tette a szamuráj hagyományokon alapuló erkölcsi rendszert bemutató 1899-ben megjelent Bushido c. művében.

Harcias tea

 Okakura ugyanakkor a szamurájokénál jóval harciasabb tónust használ a teáskönyvben. Élénk színekkel festi le az arrogáns, agresszívan terjeszkedő és a Keletről szinte semminemű tudással sem rendelkező Nyugat által jelentett veszélyt és vázolja ezzel szemben a hagyományos japán kultúra fejlődésének lépéseit. A történelmi párhuzamok felemlegetésekor minduntalan felfénylik Japán vezető szerepe és múlhatatlan érdemei a Kelet szellemének megmentésében egészen a mongol hódításig visszatekintve, amellyel szemben Kína ugyan elbukott, de Japán eredményes tudott maradni és megőrizte annak Song-dinasztiabeli vívmányait. Kakuzo értelmezésében a kultúra a XVI. századtól kezdve levált a nyers katonai erő által kormányzott történelemről és az emberi társadalom felsőfokú kifejeződéseként otthonra lelt a teaszertartásban, ami a mi "életművészetünk" (Art of Life). A tea innentől kezdve sokkal többet jelentett, mint egy rítus, vagy viselkedési kódex, etikett. A teaművészet összegző erővel vette szárnyai alá a társdalom legkülönfélébb rangú tagjait és megannyi művészi kifejezésforma (konyhaművészet, öltözködés, kerámia, lakkművészet, virág stb.) képviselőit. Ezzel a "szellem" győzedelmeskedett az anyagival; a kultúra a történelemmel szemben. Nem úgy az európaiak szellemi örökségében, akiknél a kultúra csak az anyagi világ kiterjesztése és következménye. Példának hozza fel az unalmas és haszontalan szimmetriára épülő nyugati építészetet annak kaleidoszkóp-szerű szín és forma használatával.  Ezzel szemben a teaházban esszenciálisan megjelenő japán építészetben csodálatos összhangban jelenik meg az üresség, az asszimetria szépsége, az egyszerű letisztultság és az efemer plaszticitás.

  A hagyomány ereje

 A könyv tulajdonképpen a keleti tradíció, filozófia és kulturális jelenségek egyfajta összefoglaló bemutatója és magyarázata a nyugati nagyközönség számára. A könyv keletkezése idején már kézzelfogható volt a félgyarmati Kelet "westernizálódása", Kakuzó az egyik azok közül az entellektüellek közül, akik megpróbálták felhívni erre az "egy Ázsia" népeinek figyelmét. A teáskönyv mai fogalmaink szerint művelt, nacionalista szerző műve, ami az első közérthető összefoglalása mindannak, amit keleti filozófiáról, művészetekről és teáról tudni vélünk.

"A tea filozófiája nem üres esztetizálás a szó mindennapi értelmében, hanem etikával és a vallásos eszmékkel karöltve fejezi ki mindazt, amit és ahogyan emberről és természetről gondolunk. Tisztaságra és megtisztulásra nevel, nem pazarló, mert nem drága és bonyolult berendezésben, hanem letisztult egyszerűségben gondoskodik kényelmünkről, geometriája egyben erkölcsi útmutató, mert arányaival a világhoz való hozzáállásunkat is tükrözi. Egyben a keleti demokrácia szellemének képviselője, amikor követőit az ízlés arisztokratáivá teszi." 

Különös,művelt és egzotikus nyelvezetével a teáskönyv hamar felkeltette a művelt olvasóközönség érdeklődését és sikeresen debütált az Egyesült Államokban, majd gyors egymásutánban jelent meg német, és francia kiadása is. Hatással volt Heideggerre, Ezra Poundra, Frank Lloyd Wrightra és Wallace Stevensre. A sikert Okakura tiszteletbeli doktori címre válthatta a Harvardon. Okakura röviddel később, 1913-ban halt meg és a könyv első japán kiadására csak 16 évvel később került sor, ahol azonnal sikert aratott és a japán öntudat és hagyományok karbantartásán túl egy sor, a teaművészettel kapcsolatos monográfia megjelenését segítette elő. Ilyen volt Iwanami Shoten Chado c. munkája 1929-ben. Yanagi Soetsu a mingei mozgalom, (a felemelkedő városi középosztály népi iparművész mozgalma) képviseletében 1935-ben jelentette meg "Chado o Omu" c. esszéjét, amiben a hagyomány és a mindennapi gyakorlás fontosságáról írt a tea példáján bemutatva. Ugyancsak ekkor vette kezdetét a "Chado Zenshu" című, alapműnek számító tea enciklopédia összeállítása.   A teaművészet hivatalosan is művészetté vált, aminek eszközeit mostmár nem egyszerű használati eszközként, hanem művészi tárgyként kellett kezelni. Művészet a XX. századi értelemben.

Egy szó, mint száz, a felemelkedő, modern indusztriális Japánban a tea vált a japán hagyomány, a keleti kultúra kvintesszenciájává. Ennek előhírnöke, eszmeindító alapműve volt a teáskönyv.

"Asia is one. The Himalayas divide, only to accentuate, two mighty civilisations, the Chinese with its communism of Confucius, and the Indian with its individualism of the Vedas. But not even the snowy barriers can interrupt for one moment that broad expanse of love for the Ultimate and Universal, which is the common thought-inheritance of every Asiatic race, enabling them to produce all the great religions of the world, and distinguishing them from those maritime peoples of the Mediterranean and the Baltic, who love to dwell on the Particular, and to search out the means, not the end, of life.  "

A teáskönyv tényleg egy útkereszteződésben született. Az eggyé olvadó világban egy olyan korban, ahol a tudomány mindenhatósága épphogy felváltotta Isten kormányát, újra a létező vált a központi kérdéssé. Állítólag Heidegger is olvasta a könyvet és Kakuzó das-in-der-Welt-sein (a világban benne lét) koncepciója adta neki az ötletet a Lét és idő Dasein (jelenvalólét) fogalmának kidolgozásához . Heidegger ezt később kategorikusan tagadta. 

Teaizmus

A teáskönyv vezette be a  ma is széles körben használt, de ellentmondásos "teaizmus" kifejezést. Ez a kifejezés azt a látszatot kelti, hogy létezik a teaivás, mint életmód körül kialakult egyfajta jól körülhatárolható világnézet, sőt etika, ami a legkülönfélébb embereket gyűjtheti egy esernyő alá. Épp Kakuzo könyvének léte, az író szándéka és az ötlet újszerűsége a bizonyíték arra, hogy a tea a modernitásban nem volt világnézeti forma. Annak ellenére, hogy feltételezhető, hogy a posztmodern  kor teája, mint szemlélet tartalmazhat olyan jegyeket, amik közösek lehetnek a teához és a teával közelítő emberekre (ilyen jelszavak talán a környezet-tudatosság, világbéke, humanitás, szolidaritás), a teaivók, és teaszeretők éppolyan heterogén csoport, mint a repülőmodellezők, a politikusok, vagy mondjuk a vallásos közösségi-nevelő munkát végzők csoportja. 

"Az újkori ember mennyországát valóban darabokra zúzta a gazdagságért és a hatalomért folyó
ciklopszi küzdelem. A világ vakon tapogatózik az önzés és a durvaság sötétjében. A tudás ára
a lelkiismeretfurdalás; a jótett mozgatórugója a haszonlesés. Kelet és Nyugat, mint háborgó
tenger árjába vetett két sárkány, hiába próbálja visszaszerezni az élet ékkövét. Ismét Nü-vára
van szükség az irdatlan pusztítás felszámolásához; várjuk a nagy Avatárt. Ám addig is igyunk
egy korty teát."

Nem hiszünk ugyan, ez régi hiányosságunk, mégis Kakuzo könyvét újra és újraolvasva  az az érzésünk, hogy lassan elérkezik az ideje egy új teáskönyv megírásának.

A könyv magyarul itt olvasható, aki teheti olvassa az alábbi linken az eredeti formájában, vagy az eredeti kiadásban letöltheti innen.