A tea eredete és történeti forrásai

A teáról az első írásbeli feljegyzések a Han dinasztiából az i.sz II századból maradtak ránk.

Ebben az időben még nem létezett a tea mai értelemben vett írásmódja, több, egymástól funkcióban is eltérő jellel jelölték a teát.

ERYA

 Az Erya a Han kori, III. századi értelmező szótár és enciklopédia a fák fejezetben nevezi meg a teát és ott tu néven nevezi. Úgy tűnik, hogy ez a tu írásjel egészen a VII. századig széles körben használatos volt, egyesek a Fujiani t’a (és értelemszerűen később a holland teát is) innen eredeztetik.

Huanya egyesítése

A Huanya állam (ma Szecsuán) feljegyzések, egy valószínűleg 350 körül keletkezett történeti irat szerint:  “Amikor Wu király megtámadta Hou császárt (a Shang dinasztia utolsó császárát) nagy támogatást kapott a Bashu föld népétől. A Ba emberek teát, vörös lakkot, mézet és más értékes termékeket mutattak Wu királynak.  A háború i.e. 1066-ban történt és a feljegyzések szerint ekkor a tea már használatban volt, sőt teaültetvények léteztek. Ez a legrégebbi, történeti jellegű utalás a teára.

Tongyue

Ez egy Wang Bao nevű, Shu ból származó író művének a címe és egy szolgavásárlási okiratra hivatkozik, ami részletesen leírja egy háziszolga teendőit. Ez voltaképpen egy szerződés, ami rögzíti, hogy a szolgának „ki kell takarítania a házat, kimosni a szennyest, bort kellett vásárolnia, vizet meríteni, elkészíteni az ételt és az étkezőasztalt. Fokhagymagyűjtés a kertben, disznóhús vágása,  hal és rákfőzés,favágás, krumplileves, ecetes halsaláta, gőzölt tészta készítése mellett teakészítés és a városban tu vásárlás is a dolgai közé tartozott. Készítse össze a tea eszközöket, vásároljon matracot a piacon, továbbá rúzsot az asszonyoknak,  árulja a ludakat és a lábasjószágot, és megint csak vegyen Wuyangból származó teát.

A Tang dinasztia teája

A Kaiyuan éveiben (713-741) üzletek árulták a forralt vízzel felöntött teát mindenhol a tartományban egészen a fővárosig.  Vándorok, arra járók, szerzetesek aprópénzt dobtak az asztalra és egy csésze teát kaptak.

   Egy VIII. századi író Feng Yan művében, a Fengshi Wenjianji   封氏聞見記 VI kötetében azt állítja a teaivásról, hogy az akkor már széles körben elterjedt volt. A megelőző korokban délen fogyasztották, de mostanra északon is élvezik jótéteményeit. A kötet szerint a korán szedett tea neve cha , a későbbi a ming. Ugyanez a kötet beszámol egy Jiangmo nevű szerzetesről, aki Taishan Lingyansi nevű templomában Shandongban működött, nagy tekintélyű tanító és a chan szekta tanulója volt és fáradságot nem kímélve terjesztette a tant. Amikor az esti étkezésr1ől beszél, azt mondja, hogy azt el kell hagyni, és helyette teát lehet inni. Minden embernek a saját teáját kell magával hordania és a megfelelő időben elkészítenie. A tea Zhouxianból, Jinanból és Himinből származott és Jianghuaiból csónakon érkeztek a fővárosba, ahol az üzletekben nagy mennyiségben halmozták fel és tárolták és árulták a legkülönfélébb árakon.

Hódolati teák

770-től kezdve császári teakerteket jelöltek ki a Guzhu hegységben (a mai Changxing

Zhejiangban). Ezekben a teakertekben a termés nagyobb részét, bizonyos teákból a teljes termést az udvarnak kellett felajánlani, más kertek közvetlenül az udvar irányítása alá tartoztak. A feldolgozás folyamatát szigorúan ellenőrizték. Az udvarba jutó ún. hódolati teát aztán diplomáciai és ajándékozási célra tartották fenn. A Tang dinasztia utolsó évszázadában a következő teák szerepeltek hódolati teaként. Egy részük ma is élő (Gu Zhu Zi Sun), más részük már nem beazonosítható a a ma ott termelt teákkal. A Liu An valószínűleg már akkor is érlelt teaként létezett.

Alig tíz évvel később a tea adó tárgya lett és Zhao Zan javaslata alapján a tea termelésére adót vetettek ki és ezek a teák vettek részt a Qingming (tavasz köszöntő) fogadáson

Erről később részletesen szólunk.

A tea elnevezése

A Tang dinasztia idejére a teáról szóló írások, de főleg jegyzékek, szerződések egyre gyakoribbak, de igen nagy változatosságban fordul elő a tea elnevezése

Nem véletlen, hogy Lu Jü is ezzel kezdi a teáskönyvben a tea ismertetését.

Maga a fa a kua-lu-hoz2, levele a gardéniához, virága

a fehér vadrózsához, gyümölcse a pálmáéhoz, szára

a szegfûszegéhez, gyökere pedig a dióéhoz hasonlatos.

[A kua-lu Kuangcsouból származik, hasonló a teához,

ám borzalmasan keserû és fanyar ízû. A pálma cangkuj

fajtájú3, gyümölcse a teáéhoz hasonlít. A diófa és

a teacserje gyökerei egyaránt lefelé fejlõdnek; ha kavicsba

vagy törmelékbe ütköznek, a fiatal növények

újból felfelé törnek.]

A tea írásjegyét hol ’fû’ gyökkel, hol ’fa’ gyökkel,

hol pedig a ’fû’ és a ’fa’ gyökökkel4 együttesen jelölik.

[A ’fû’ gyökkel a csa írásjegyet5 alkotják, ez szerepel

az Az írásjegyek kiejtése és jelentése a Kaj-jüan korban

címû munkában6; a ’fa’ gyökkel a csia írásjegyet7

alkotják, ez jelenik meg a Füvészkönyvben8; a ’fû’ és

a ’fa’ gyökkel együtt a tu írásjegyet9 alkotják, ez szerepel

az Er-jaban10.]

A következõ elnevezései léteznek: csa, csia, sö, ming

és csuan.11 [Csou herceg12 mondotta: „A csia biz’

keserû tea (ku-tu)].” Jang hivatalnok13 mondotta: „Su

tartomány14 délnyugati részének lakói sö-nek hívják

a csa teát.” Kuo hivatalnok15 mondotta: „Ha korán

szüretelik, csa-nak hívják, ha késõn szedik, ming-nek

nevezik, de olykor csuan-nak is mondják.”]

Tokaji Zsolt fordítása        Terebess Kiadó

Nagy tehát a változatosság és a bizonytalanság is, honnan származik pontosan és mi az, amit tea szóval jelölnek.

Még egyszer, szó szerint:

其字：或從草，或從木，或草木並。

qí zì : huò cóng cǎo, huò cóng mù, huò cǎo mù bìng.

A jele valószínűleg a fű/gyógynövény jeléből ered 

Ezzel a  chá茶 írásjegyet alkotják (a Wénzì yīnyì 文字音 義   i.sz. 736 szerint), vagy fából 梌  tú  (a Běncǎojīng 本 草 經   füveskönyv szerint), vagy a  kettő kombinációjából (荼 tú ahogy az 爾雅 Ěryǎ nevezi)

Érdekes módon a teára, mint a mondat alanyára itt a Shen Nong féle írásjelet használja.

“ 其  名  ：一   曰  茶， 二  曰   檟  ，三曰    蔎    ，四  曰  茗  ，五  曰   荈。 ”
“ qí míng: yī yuē chá, èr yuē jiǎ, sān yuē shè, sì yuē míng, wǔ yuē chuǎn. ”

Azaz: "ami a neveit illeti először is chának 茶nevezik, aztán jiǎ-nak 檟, aztán shè-nek蔎, majd  míngnek 茗, végül chuǎnnak荈."

Ezek közül

 檟     jiü: a szerző szerint  Yang Xiong  Han dinasztiabéli író munkája szerint Zhoūgōng (周公), a Zhou dinasztia hercege használta a 苦  荼  (kǔtú) jelölésére.
*  蔎      shè: a mai napig használják a szecsuáni népek a 荼  (tú) megnevezésére
* 茶 ,蔎   ,茗 , 荈   chá, shè, míng és chuǎn: a legenda szerint, Guōhóngnóng (郭   弘   農   ), az első szedés chá, amit a ming követ, aztán a shè, végül a chuǎn következik.

A "mai napig" Lu Jü idejére vonatkozik.

„A ku-csa teát mondják még tu-nak, hszüan-nak és

ju-tung-nak. Jicsouban a folyók mentén, a völgyekben,

a hegyeken, a dombokon, az út szélen is megterem.

A téli fagy nem pusztítja el. A harmadik holdhónap

harmadik napján szedik és kiszárítják. A kommentár

azt mondja: ’Bizonytalan, hogy ez vajon a mai csaval

– amit tu-nak is mondanak – azonos-e, melytõl az

ember nem alszik.’ A Füvészkönyvhöz íródott kommentár

szerint: ’A Dalok könyvében162 az áll: Ki állítja,

hogy a tu az keserû ku lenne?’ Ezenkívül: ’csin és

tu, akár a szirup.’ Mindkét mondat a ku-caj-ra, azaz

a ’keserû fûre’ értendõ. Tao Hung-csing ku-csa-nak,

keserû teának nevezi, és a fák közé, nem pedig az

ehetõ növények körébe sorolja. A ming-teát, ha tavasszal

szüretelik, ku-csa-nak nevezik.”  (Tokaji Zsolt)

A Lu Jü féle analízisben egyértelműen több növény, illetve több kor és termőterület különféle szedésű teája fordul elő. Ezek egybefésülését végzi el, amikor a tea neve a Cha Jing nyomán cha marad. Úgyis mondhatnánk, hogy Lu Jü munkája nyomán az első szedésű tea (cha) maradt a tea neve.

Lu Jü idején a tea elnevezése még kaotikus változatosságot mutat. Egyrészt tehát külön kifejezést használtak a külön időben szedett, kora tavaszi, nyári, stb. teára, másrészt mást használtak a tea megnevezésére a különféle dialektusokban és más, nem teából készült teákra használt írásjegyeket is a tea írásjegye alá soroltak, vagy fordítva.

A Ku tu minden valószínűség szerint a Dél-Kínában ma is megtalálható első számú nem-teának tartott kutint és kudingchát jelölte. kudingcha 苦丁茶 és 苦荞茶 ku qiao cha

 Kuwei (苦味) azt jelenti keserű íz 

A Lu Jü után következő időszakban a tea elnevezése egységes lett, úgy, hogy a később Fujianban tovább használt tu írásjegyéből egy vonalat elhagytak és azt cha névvel jelölték. (a növény, ami 88 naponta hoz termést, a növény, ami összeköti embert, eget és földet.